A bővülés a mai napig tart. Táblázat! Laurent Freixe életútja!
- Egyelőre az összetevők tökéletesítésére és egészségesebbé tételére helyezzük a hangsúlyt. Azt szeretnénk, hogy egyre szélesebb körben "legyünk" elérhetőek. A Magyarországon nemrég bevezetett, magasabb árfekvésű Nespressóval például a fokozottan igényes vásárlókat céloztuk meg. Dolgozunk továbbá a kisebb kiszerelések előállításán, mivel erre egyre nagyobb az igény.
- Mennyit költenek kutatás-fejlesztésre?
- Az árbevételünk 1 százalékát. A k+f tevékenység a gyárak hálózatszerű együttműködésével történik, a központ Svájcban működik. Magyarországon például kávé- és csokifejlesztés folyik.
- Hogyan tudják piaci terveiket, hogy minél több édességet kívánnak értékesíteni, összeegyeztetni azzal, hogy egyre több a túlsúlyos gyerek és felnőtt?
- Úgy gondoljuk, hogy nincs jó vagy rossz étel, csak helytelenül összeállított étrend. Szervezetünknek változatos, sokféle élelmiszerre van szüksége, hogy minden fontos tápanyagot megkapjon, ebbe pedig belefér időnként egy-egy szelet sütemény, csokoládé is. Az egyensúlyon van a lényeg.
Felelősséget érzünk a jövő generáció iránt, ezért indítottuk el az általános iskolákban egészségnevelő programunkat. Az egészség és a testsúly összefüggéseivel foglalkozó kutatásokat támogatunk, életmód központot tartunk fenn, ahol táplálkozási tanácsot adunk. Minden termékünkön a lehető legtöbb információt tüntetjük fel az összetevőkről.
- Hány tagból áll egészséges termékeik palettája?
- Mindegyik termékünk egészséges, csak más-más módon. A csoki például antioxidánsokat tartalmaz, ami segít a rák elleni küzdelemben, e az élvezet pozitív hatásáról sem szabad megfeledkezni.
A különleges profilú célcsoportokra koncentráló termékeink aránya 10 százalék körüli - a cég külföldön forgalmaz például kifejezetten az idősebbeknek vagy betegeknek készülő produktumokat is. Már a Nestlé első terméke, a bébiétel is speciális igények kiszolgálására készült.
- A bébiétel nagyban hozzájárult a vállalat által elért sikerekhez, azonban a közelmúltban problémák is voltak vele, állítólag idegen eredetű anyagok kerültek a tápszerbe. A Nestlé továbbá felelőtlenségi listára is felkerült miatta. Mennyire befolyásolhatják az ilyen és hasonló ügyek a cég jövőjét?
- A bébiételekkel kapcsolatban a csomagolási technika volt a hibás, ami több cégnek is problémát okozott. Ez az ügy a Nestlé Magyarországon forgalmazott termékeit nem érintette, mivel azok a legkorszerűbb csomagolási technikával készültek.
A világszerte ismert vállalatok előbb-utóbb szűkebb csoportok kritikájának a kereszttüzébe kerülnek. Úgy gondolom, megállás nélkül fejlesztünk és etikusan kommunikálunk. Az emberek és a szakma 99,9 százaléka felismeri ezt. A bébiétel üzletág egyébként igen jól fejlődik.

- Milyen tendenciák várhatók a vállalat terjeszkedésében? Mi az amit a Nestlé eddig még nem ért el?
- Indiában, Brazíliában, Mexikóban, Kínában, Tájföldön és legnagyobb piacunkon, az USA-ban óriási lehetőségeket látunk. A Távol-Kelet igen gyorsan fejlődik, növekedési ütemben lehagyva maga mögött a 2. és 3. számú célországainkat: Németországot és Franciaországot. Közép-Kelet Európában is nagy potenciálok vannak, amelyen belül természetesen Magyarország igen érdekes számunkra. Afrika felé is egyre inkább nyújtogatjuk csápjainkat. Az első számú terjeszkedési célpont azonban jelenleg Kína, amelynek súlyát a jövő gazdaságában már egyetlen szakember sem kérdőjelezi meg.
- Tehát a jövőben "kínaiasodik" a Nestlé is?
- A vállalat elnökével beszélgettem nemrég, ahol elhangzott: nem kérdés, hogy egy napon Kína lesz a legnagyobb piacunk. Csak azt nem tudjuk még pontosan, hogy mikor. A vízió szerint a következő 15-20 éven belül sor kerül erre. Kínába már most jelentős összegeket fektetünk be, több gyárunk működik ott.
- Terveiket lokális cégek felvásárlásával vagy új gyárak telepítésével kívánják megvalósítani?
- Változó. Stratégiánk alapja az organikus növekedés, a saját gyárak kifejlesztése, de ha van lehetőség akvizícióra, meggondoljuk. A gyártásban Magyarországi jelenlétünket is így alapoztuk meg.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment Fórum