Bulgáriában terjeszkedő magyarok. Táblázat a hazai befektetésekről!
A nagy halak már megjelentek
A lehetőséget a magyar cégek közül is sokan felismerték már, bár még távol nem annyian mint ahányan Romániába "szerettek bele". Bulgáriában száz alatt van a magyar tulajdonú cégek száma, miközben a szomszédos országban 6000 társaságot regisztrálnak. Sokatmondó, hogy ezzel szemben Szlovákiában 8000 magyar tulajdonú vállalat üzemel.
A hazai nagyvállalatok közül az OTP fedezte fel először az országot, amely az ottani takarékpénztár felvásárlásával ma a piacvezető. A bolgár terjeszkedés mellett döntött 2006-ban például a Magyar Telekom és a Magyar Kereskedelmi Bank is. Az úttörők között volt például a Videoton, de termelői és kereskedelmi tevékenységet alapított a Duna-Pack és a GPV-Bulgária is. Kinyújtotta csápjait az ország felé a CBA üzletlánc, amely franchise egységeket működtet. A Trigránit több száz millió eurós befektetésre készül Szófiában.
A hozzáértők szerint az EU-csatlakozás várhatóan lényegesen megnöveli az érdeklődést Magyarországon is Bulgária iránt. Azonban olyan intenzitású figyelemre, mint a két szomszédos országban, nem lehet számítani.
10 százalékra csökken a társasági adó
Érdekesség, hogy a magyar befektetők 1999-ben fedezték fel Bulgáriát, amikor több éves pangás után 7,9 millió euró tőkét helyeztünk ki az országba. Az egy-egy évben mért kiugró adatokat néhány egyedi, nagyobb volumenű befektetés okozta, magyarázta a fenti táblát Skapinyecz Péter.
A terjeszkedésen gondolkodó cégek számára vonzó, hogy 2007-től a társasági adó 10 százalékra csökken. És állítólag a cégalapítási procedúra sem egetverően bonyolult Bulgáriában. Az EU-csatlakozás hozadékaként egyszerűsödik a vámkezelés és a kereskedelmi feltételek, ami szintén kedvező fényben tűntetik fel Bulgáriát.
Vetélytársa egymásnak a két újonc
A felzárkózás érdekében Bulgária és Románia előtt is óriási feladatok állnak még. Az igazságügyi reform terén tettek már jelentős lépéseket mindketten. Bulgáriát leggyakrabban a szervezett bűnözés miatt marasztalják el, Romániát a korrupció kapcsán emlegetik feketebárányként.
Bulgária vonzerejét részben az adja, hogy - Magyarországhoz hasonlóan - egyfajta regionális központi szerepet szeretne betölteni a térségben. Csatlakozásával végre kontinentális határokra "tesz szert" az Unió Görögországgal, és az EU több szállal kapcsolódhat a jövője szempontjából igen fontos Törökországgal.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment Fórum