2p

A vezeték nélküli kommunikációs hálózatok világpiaca 2003-ban 12 százalékkal visszaesett 40 milliárd dollárra , ám a Siemens a 3G hálózatok révén erősítette pozícióit.

A piacvezető svéd Ericsson is visszaesett kissé: részaránya a 2002-es 29 százalékról 26 százalékra mérséklődött, áll a Gartner piackutató társaság jelentésében.

A második helyezett Ericsson a finn Nokiát, a német Siemenst, az amerikai Motorolát és a kanadai Nortel Networks-öt előzi meg, melyek valamennyien jóval 10 százalék feletti, de a 15 százalékot el nem érő piaci részesedést mondhatnak magukénak. A Siemens egy százalékponttal 13 százalékra javította eredményét, így már csak egy százalékpontnyi a lemaradása a Nokia mögött. A német telekom cég főként a harmadik generációs WCDMA rendszerekkel szerepelt jól: ebben a szegmensben részaránya 23 százalék.

Az elemzés szerint 2003-ra a piac szűkülése volt jellemző, idén azonban már a növekedés megindulása várható, mert telefonszolgáltatók felszámolták adósságaikat és újabb pénzeszközöket helyeznek át a hálózati beruházások finanszírozásának területére. A növekedést a 3G hálózatok egyre szélesebb körű elterjedése is elősegíti. Hozzájárulnak a növekedéshez a fejlődő országok piacain végrehajtott beruházások is, hiszen ott a kereslet még gyorsan nő a második generációs hangátviteli hálózatok iránt. A Gartner előrejelzése szerint a mobiltelefont használók száma az elkövetkező négy évben kétmilliárdra emelkedhet a jelenlegi 1,3 milliárdról. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!