Az új munkaerőnek, akit egyelőre két évre vennének fel, évi közel 150 ezer dolláros évi fizetés üti a markát, de elvárják tőle, hogy a termelékenység javulásához és a csapatépítéshez is járuljon hozzá, hozzon ki az emberekből innovatív megoldásokat.
A SEC-nél sokan merő pénzkidobásnak tartják az elképzelést, egyes vélemények szerint nem tudja majd visszatartani az embereket, ha a magánszektor foglalkoztatottsági helyzete tovább javul. A SEC szóvivője szerint egyszerűbb lenne jobban megfizetni a dolgozókat, tisztelettel viseltetni a beosztottak iránt, nem dolgoztatni őket a végtelenségig.
A SEC más ismerői szerint azonban a probléma a tervvel elsősorban az, hogy ott egy fecske nem csinálhat nyarat, egy tucatnyi pszichológust kellene felvenni, olyan rossz a morál a felügyeletnél, miként az amerikai kormányzati hivataloknál általában. A mintegy 3 ezer embert foglalkoztató SEC támadások kereszttüzében áll, elsősorban Spitzer főügyésznek a Grasso-ügy kapcsán elindított vizsgálatainak következtében. Az elmúlt időszakban a szervezet médiamegítélése is igen sokat romlott, egy pszichológusnak így állandó munkalehetőséget kellene kínálni, hogy valamit elérjen.
A SEC is a magánvállalatoknál szerezhető pénz töredékét kínálja alkalmazottainak, ezért állandóan a levegőben vannak különféle vesztegetési ügyek. Harvey Pitt egykori SEC-elnök szerint azonban egy komoly munkahely, csak hát nem a nyusziknak való. Szerinte jó gondolat a pszichológus alkalmazása, ami azt jelzi, hogy figyelemmel vannak az ott dolgozók iránt, ez pozitív üzenet feléjük. Pitt úgy látja - idézi őt a Dow Jones hírügynökség -, hogy komoly stresszel leginkább az elnöki pozíció jár.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
100 milliót követelnek a New York-i tőzsdeelnöktől
Tőzsdeelnök a felügyelet élén
150 ezer dollárt keres majd tőzsdefelügyeleti pszichológus
Az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC pszichológust vesz fel, mert az ott dolgozók munkahelyi elégedettsége komoly kívánnivalót hagy maga után. Sok a kilépés, a munkahelyi konfliktus, magas a stresszszint.