Az idei év első két hónapjában a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5 százalékkal emelkedett, míg a nettó keresetek 9,5 százalékkal, illetve 6,7 százalékkal növekedtek.
176 ezer a bruttó átlagbér
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 176400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 149700 forintot kerestek 2006. január-februárban. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 241800 forint volt. Tavaly január-februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 164600 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 137200 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 230200 forintot kerestek.
A nemzetgazdasági nettó átlagkereset 2006 első két hónapjában 114800 forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 153800 forint. A múlt év január-februárjában a nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 106000 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 74500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 142000 forint.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem az idén az első két hónapban 184000 forintot tett ki, ami 7,3 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-februárban átlagosan 4,1 százalékot tett ki. Tavaly az első két hónapban a nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 171500 forint volt, 17,2 százalékkal több az előző év azonos időszakinál.