Az elemzői vélemények eltérnek a tervek értékelését illetően, ám a jelenlegi bizonytalan helyzetben a cég adósságállományának a növelése mindenképpen kétélű fegyver. Az első kilenc hónapban rekordveszteséget elszenvedő vállalat számára ugyanakkor meglehetősen szűk az átszervezés levezénylésére a mozgástér.
A menedzsment feladatát nehezíti, hogy miközben a munkavállalói állományt csökkentik, a modellek fejlesztését nem téveszthetik szem elől, így rövid távon mindenképpen a költségek további növekedése várható.
A hitelek kapcsán néhány kétkedő megjegyzi ugyanakkor, hogy a Ford néhány márka értékesítése révén is forrásokhoz juthatna, amelyek talán kedvezőbb megoldást jelentenének, mint a jelelegi hitelállomány növelése közel 15 milliárd dollárral.
Ami egyes érdekeltségek értékesítését jelenti, a Ford ez elől sem tud teljesen kitérni, év végéig új tulajdonoshoz kerül a vállalat egyik sportkocsi márkája. Eddig ugyanis harmincan jelentkeztek, hogy megvásárolnák a Fordtól a félmilliárd (mintegy 970 millió dollár) fontért kínált Aston Martint, amely a brit sajtó szerint ennek dupláját éri. Több elemző régóta sürgeti ugyanakkor a Jaguar a Volvo és a Land Rover eladását is.
Menedzsment Fórum