A másfél milliárd fontnyi zsebpénz legnagyobb részét játékokra, édességekre, csokoládéra és játékprogramokra költik a fiatal vásárlók. A brit kiskereskedelmi forgalom ígéretesen bővül, és ez nem kis részben a gyerekek növekvő vásárlókedvének tudható be. Jenny Catlin, a Mintel szóvivője szerint a brit szülők igyekeznek nagyvonalúak lenni a gyerekeikkel szemben, és jellemző, hogyha az eredetileg megszabott zsebpénz kevésnek bizonyul, szívesen kiegészítik azt, ameddig anyagi lehetőségeik engedik.
A legbőkezűbbek a skót és az észak-angliai családok, ha a gyerekek költekezéséről van szó, a legbiztosabb pénzforrást pedig mindenhol a nagyszülők jelentik. A 7-10 éves gyerekek 64 százaléka, a 11-14 évesek fele szokott kapni ajándékba nagyszüleitől készpénzt, derül ki a Mintel felméréséből.
1,5 milliárd font zsebpénzt kapnak a brit gyerekek
A gyerekek évente 1,5 milliárd fontot, vagyis közel 547,5 milliárd forintot kapnak a napi költségeikre Nagy-Britanniában. A 11 és 14 év közti brit kiskorúak átlagosan 7 fontból, azaz 2550 forintból gazdálkodnak hetente, derül ki a Mintel piackutató intézet felméréséből.