Baranyában és Somogyban egy-egy textilipari cég, Hajdú-Biharban pedig egy mezőgazdasági üzem kapott a munkaügyi tárcától támogatást, s így 218 ember munkahelye marad meg hosszú távon - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) pénteken.
A közlemény szerint az összesen 40 millió forintos támogatást Burány Sándor miniszter a piaci válsághelyzetek kezelésére kiírt pályázatok alapján ítélte oda. A válsághelyzetek kezelésére meghirdetett pályáztatás folyamatos, kéthetente történik a bírálat, amelyet a miniszter döntése követ - áll a közleményben.
A szaktárca 1 milliárd forintos programot hirdetett a munkaügyi központok számára a munkaerő-piaci válsághelyzetek kezelésére és a foglalkoztatási feszültségek megakadályozására. A közlemény szerint azokban az esetekben használható fel, amikor olyan csoportos létszámleépítést akarnak végrehajtani, amely egy adott térségben jelentősnek tekinthető. A pályázat alapján a támogatás - legalább 20 fő leépítése esetén - munkavállalónként 71 550 forint-ig, legfeljebb 4 hónapra nyújtható. A munkaügyi központok pályázataikat február 9-től folyamatosan nyújthatják be szeptember 30-ig.
A közlemény alapján az első pályázatokról már döntöttek, míg 4-et elutasítottak, mivel ez utóbbiakkal kapcsolatos problémákat az illetékes munkaügyi központok saját forrásból is kezelni tudják. A közleményben a szaktárca felhívta a figyelmet arra, hogy csak olyan cégek kaphatnak támogatást, amelyeknél átmeneti működési gondok merülnek fel. A pénz odaítélésénél a bírálóbizottság ezt a szempontot kiemelten kezeli. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Több pénzt szánnak munkahelyteremtésre
Százezer új munkahely az Uniós pénzekből
218 állást mentettek meg 40 millió forintból
Baranyában és Somogyban egy-egy textilipari cég, Hajdú-Biharban pedig egy mezőgazdasági üzem kapott a munkaügyi tárcától támogatást, összesen 40 millió forintot.