A FMM munkahelyek létrehozására nyújtott támogatásában részesülő pályázókkal a munkaügyi központok már megkötötték a szerződést. A vállalkozások többsége megkezdte a beruházásokat. Akadtak azonban olyanok is, akik visszaléptek, és nem kívánták igénybe venni a megítélt 18,8 millió forintos támogatási összeget. A 3 cég, mely visszavonta pályázatát, nem kötött szerződést.
A többi vállalkozó a támogatási szerződés szerint beruházásának befejezését követő 90 napon belül teljesíti a megegyezés szerinti létszámfelvételt. A 2 milliárd forintos központi támogatást 104 pályázó nyerte el, amelyek nagyobb része hátrányos helyzetű térségekben, 2200 új munkahely teremtésével kíván előirányzottan 1300 munkanélkülinek tartós álláslehetőséget nyújtani.
Budapesten egy nyertes pályázó volt, 21 főt már felvettek, további 4 fő októberig áll munkába. A 7 Pest megyei nyertes cég közül egy visszalépett, de a többiben már elkezdték a létszámbővítést. Hasonló a helyzet Baranyában, Szabolcsban, Győr-Sopronban, Zalában és Somogyban. Tolnában a tervezett 41 fős létszámbővítésből 24 fő már dolgozik. A többi megyében ősszel kezdik felvenni az új dolgozókat. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Kétmilliárd forint munkahelyteremtésre
Több pénzt szánnak munkahelyteremtésre
2200 új munkahelyet teremtettek minisztériumi támogatással
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) munkahelyteremtő támogatásainak köszönhetően a sikeresen pályázó vállalkozások 2200 új munkahelyet hoznak létre országszerte. Már több megyében megkezdték a létszámbővítést. A nagyobb létszámfelvétel azonban szeptembertől várható.