Az információ szerint mintegy másfél százan jelentkeztek önként a programba; a távozók első köre a jövő hónap elején hagyja el a céget, az elbocsátás az év végével zárul.
Such György, az intézmény elnöke - aki megerősítette az MTI információját, ám további részletek közlésétől elzárkózott - januárban jelentette be, hogy az év folyamán harminc százalékkal csökkentik a Magyar Rádió akkor 1400-as létszámát.
A menedzsment az év elején azzal indokolta a lépést, hogy szerényebb forrásokból gazdálkodnak az idén, mint tavaly, és a bérjellegű kifizetések jelentik az egyetlen lehetőséget a költségek visszafogására.