1p

A magasabb jegyáraknak, illetve a csökkenő munkaerőköltségnek köszönhetően javul a légiipar gazdálkodási környezete, összességében azonban így is komoly veszteségek elé néznek a szektorban működő cégek.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint továbbra is a magas üzemanyagár lesz, amely leginkább sújtja a légitársaságokat. A 2005-ös 6 milliárd dolláros összesített veszteséget követően az idén 2,2 milliárd dolláros mínusszal számolnak a szakemberek. Mint azt Giovanni Bisignani, az IATA vezetője elmondta, továbbra is az amerikai cégeknél várható tetemes veszteség, míg az európai és ázsiai társaságok többnyire nyereséges működést várhatnak.

Az IATA adatai szerint - átlagosan 57 dolláros olajár mellett - az idén a tengerentúli cégek 5,4 milliárd dollár deficittel számolhatnak, igaz ez 2005-ben még ennek duplája volt. Európában tovább erősödnek a légitársaságok: a 2005-ös 1,4 milliárd dollár után idén 1,8 milliárdos profitra számíthatnak. A legjobb eredményekkel az ázsiai cégek büszkélkedhetnek majd, az IATA előrejelzése szerint 2,9 milliárd dollár lesz idén a nyereségük.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!