2p

Értékesítette a General Motors az Isuzu autógyárban meglévő 7,9 százalékos részesedését. A három vevő: az elmúlt időszakban komoly nehézségekkel küzdő Mitsubishi, az Itochu vállalat és a Mizuho Bank.

35 éves kapcsolat végére került pont a kedden bejelentett ügylet révén, az amerikai autógyár és a japán társaság ugyanis ennyi idő óta működött partneri- és tulajdonosi szövetségben. A GM számára azonban az égető problémák közepette az értékesítésből származó bevételek minden más szempontnál fontosabbak voltak. Az 1971 óta meglévő viszony mindenképpen lazább lesz, erősítették meg a detroiti cégnél, teljesen ugyanakkor nem szakad meg, mivel a japán cég továbbra is beszállítója marad a GM-nek.

A GM vezetői könyörtelen karcsúsítást végeznek, az elmúlt év végén a Subaru gyártójában, a Fuji Heavy Industriesben meglévő részesedésükön éppen úgy túladtak, mint néhány hete a Suzuki ötödén.

Az Isuzu részesedést megvásárló cégek eltérő arányban osztoznak a részvényeken. A Mitsubishi és az Itochu 3,5-3,5 százalékos pakettet vett, míg a Mizuho Corporate Bank 0,9 százaléknyit. A három társaság összesen 300 millió dollárnak megfelelő összeget fizet az amerikaiaknak.

Az elemzők szerint a GM-mel meglévő, és a Mitsubishivel létrejövő kapcsolat ugyanakkor nem biztosítja az Isuzu számára a hosszú távú növekedés lehetőségét. A tehergépjárműveket gyártó vállalatnak így a jövőben elengedhetetlen egy tőkeerős szakmai partner bevonása. A szektor koncentrációját jelzi, hogy a Nissan a múlt hónapban adott túl a Nissan Diesel Motor teherautó-gyártóban meglévő részesedésén, a vásárló pedig a Volvo AB volt, amely néhány éve a Renault ezen részlegét is megszerezte.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!