Az USA üzleti szövetségei által készített tanulmány 734 cég véleménye alapján arra az eredményre jutott, hogy a fokozott vízumszigor miatt [ajanlo=65][igazitas=left/] 25,5 milliárdnyi bevételkiesést és 5,15 milliárd közvetett veszteséget kellett elkönyvelni a cégeknek az elmúlt két évben.
Elsősorban a kínai, indiai, orosz, malajziai, indonéz és dél-koreai ügyfelek, illetve alkalmazottak beutazása vált nehézkessé. Többek között olyan jelentős vállalatok estek el emiatt üzletektől, mint a Boeing és a Motorola.
Egy friss felmérés szerint az amerikai márkák imázsának sem tesz jót a Bush-kormányzat külpolitikája. Az NOP World piackutató cég 30 országban végzett felmérése azt mutatja, hogy az elmúlt egy évben - 1998 óta első ízben - nem nőtt, hanem csökkent az amerikai termékek népszerűsége a világban.
Igaz, ezzel ellentétes eredményt hozott a Research International felmérése, amely szerint az amerikai márkák kedveltsége még az iszlám országokban sem csökken, írja a Világgazdaság.
30 milliárd dollárt vesztettek az amerikai cégek a vízumszigor miatt
Az USA vállalatainál hatalmas veszteségek keletkeztek amiatt, mert sok ügyfelet a vízumszigor miatt nem engedtek be az országba. Emellett az amerikai márka imázsát is rontja a Bush-kotmány politikája, számol be a Világgazdaság.