2p

A fővárosi önkormányzat húsz beruházásának megvalósításához mintegy 330 milliárd forint EU-támogatást biztosított a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a kormány - nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója.

Nyáry Krisztián elmondta, hogy a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn áttekintette az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló beruházások előrehaladását. Az önkormányzat több tucat, elsősorban infrastrukturális projektet készített elő. A Közép-magyarországi Operatív Programon belül Budapest számára rendelkezésre álló keret 95 százalékát tudták lekötni - tette hozzá.

Az igazgató közölte, hogy a kabinet elé került tájékoztató a legnagyobb nehézségként a közbeszerzési eljárások elhúzódását jelölte meg. Ez ugyanis akár hónapokkal meghosszabbíthatja az egyes beruházások befejezését.

A négyes metró és a csepeli központi szennyvíztisztító építése, valamint a Szabadság híd felújítása mellett az önkormányzat a csepeli Gerinc úthoz, a rákoskeresztúri buszfolyosóhoz, az M3-as zajvédő falának megépítéséhez, a Margit híd, a Városligeti Műjégpálya, a Tétényi úti kórház, az Uzsoki utcai kórház felújításához, új szakképző központok kialakításához, P+R parkolók létesítéséhez, valamint a dél-budai régió komplex vízrendezéséhez kapott eddig támogatást - közölte az igazgató.

Már benyújtották az 1-3-as villamosvonalak fejlesztését, a Népliget revitalizációját, valamint Budapest komplex szennyvízelvezetését célzó pályázatokat is, de ezeket még nem bírálták el. Rövidesen benyújtják azokat a pályázatokat is, amelyeknek a segítségével a kerékpárút-fejlesztéshez, a dél-budai tehermentesítő út kiépítéséhez, a BKV forgalomirányító rendszerének korszerűsítéséhez, valamint további buszsávok kialakításához kíván EU-támogatást elnyerni az önkormányzat - mondta Nyáry Krisztián.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!