Megjelennek az offline ügynökségek a piacon
A médiatulajdonosok reklámbevételeinek több mint 30 százalékához az online ügynökségeken keresztül jutnak. A klasszikus, offline ügynökségek és azok interaktív részlegei a költés több mint harmadát, a közvetlen ügyfelek pedig nem sokkal kevesebb mint 30 százalékát teszik ki (ez utóbbi 2003 nyarán még csak 15 százalék volt).
Összességében a 2003-as évhez képest kiegyenlítődni látszik a struktúra. Ebben nagy szerepet játszik a közvetlen ügyfelek egyre nagyobb számú megjelenése, aminek következtében főképp az online ügynökségek részesedése csökkent. Az offline ügynökségek és interaktív részlegeik vélhetően a nemzetközi ügyfeleknek is köszönhetően egyre nagyobb szerepet vállalnak az internetes reklámpiacon, ami egyúttal a piac elfogadottságát, a hazai Internet nagykorúvá válását is jelzi.
Az online reklámeszközök területén szinte minden médium a szponzoráció további erősödését várja (ez már tavaly is nagy hangsúlyt kapott részükről), ami valószínűleg részben az idén megrendezendő eseményeknek (foci EB, olimpia) is köszönhető. A folyamat mindenesetre már most is érezhető, egyre több ilyen jellegű megjelenés látható.
Az internetes hirdetések mérete a médiatulajdonosok szerint tovább fog növekedni, és hogy egyre nagyobb szerep juthat a video streaming megoldásoknak, amit segít a nagyobb sávszélességgel rendelkező felhasználók bővülő köre. A red-stars kutatásában megkérdezettek többsége szerint az idén még semmilyen hatással nem lesz a hazai online reklámpiacra a pop-up ablakok tervezett automatikus szűrése az Internet Explorer következő verziójában.
35 százalékkal nőhet a hazai online reklámköltés
Minden jel arra utal, hogy idén hozzávetőleg 35 százalékkal növekedik az online reklámköltés, derül ki a red-stars által lebonyolított On-line Média Jövőkép Felmérés eredményeiből.