4p

Az értékesítésnek köszönhetően milliárdos osztalékot tudott Tiborcz István kivenni a Hotel VSGRD Kft.-ből.

Gyakorlatilag az eredeti, május 31-ei határidőben nyújtotta be a cégbírósághoz a Tiborcz István közvetett tulajdonában lévő Hotel VSGRD Kft. a tavalyi évről szóló éves beszámolóját, mely jelentős pénzforgalomról árulkodik. Mint ismert, ez az a cég, melyen keresztül a miniszterelnöki vő még 2017-ben megszerezte Visegrádon a félbehagyott, üveghegy-hotelnek becézett szállodát. A megjelent hírek és nyilvános dokumentumok alapján bár terítéken lehetett a szálló befejezése, túl sokat nem haladhattak, így végül alig két évvel később, 2019-ben lepasszolták azt a szintén NER-körbe tartozó Szíjj László érdekeltségének.

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, az Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztályának benyújtott újabb környezetvédelmi hatástanulmányból derült ki, hogy már a MINERVA V50 Ingatlanfejlesztő Alap nevében eljáró - Szíjj László által birtokolt - MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. jegyzi a dokumentumot. Ennek köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy Tiborczék lemondtak a luxushotel befejezéséről.

A Visegrádi Hotel a hatástanulmányban szereplő látványterve
A Visegrádi Hotel a hatástanulmányban szereplő látványterve

A tranzakció pedig sokat hozott a konyhára. Az elmúlt években már-már tetszhalott állapotban vegetáló Hotel VSGRD-nak ugyan értékesítésből származó bevétele ezúttal sem volt, cserébe a korábbi 7,2 millió forint után 3,65 milliárdot számolt el egyéb bevételként.

A kiegészítő mellékletből kiderül, ez a 3,65 milliárd forint a félbehagyott luxushotel eladásából származó bevétel.

Ebből pedig arra következtethetünk, hogy jókora felárral sikerült Tiborcz István cégének túladnia az ingatlanon. A sajtóban korábban megjelentek szerint a vételár 2017-ben 1,6 milliárd forint körül lehetett. Ha ezt elfogadjuk, több mint kétszeres haszonnal sikerült megszabadulnia a félbehagyott szállodától a miniszterelnöki vőnek. Hogy ennek utánajárjunk, visszakerestük a Hotel VSGRD Kft. 2017-es beszámolóját, hátha abban is árulkodnak a számok a vételárról.

Ennyire beszédes azonban nem volt az a dokumentum. Mivel azonban érdemi tevékenységet akkor sem végzett a cég, így jelentős pénzmozgás sem volt, ezért egy milliárdos ingatlanvásárlás szembeszökő a kimutatásban. Ami biztos, hogy pénzügyi műveletek bevételeként 1,03 milliárd forintot számoltak el. Itt jellemzően kapott kamatokat, osztalékot, illetve kölcsönöket és hiteleket számolnak el a cégek. Vagyis azt jó eséllyel feltételezhetjük, hogy ennyi kölcsönt kapott a cég az ügylethez.

Emellett a cég tulajdonába került ingatlant 1,9 milliárd forintos értéken szerepeltették a könyvekben, ez azonban a szabályok szerint nem egyenlő a vételárral. Ezt igazolja az a tény is, hogy a 2019-es kimutatásukban a luxushotel eladása miatt 2,35 milliárd forintról nullára csökkent a tárgyi eszközök értéke a mérlegben. Egyszerűen megfogalmazva tehát a könyvekben 2,35 milliárdos értéken szereplő félkész hotelt adták el 3,6 milliárd forintért.

Ezzel a tétellel szemben az ingatlan kivezetése miatt a könyv szerinti értéknek megfelelően 2,4 milliárdos egyéb ráfordítást kellett elkönyveni. Ennek eredményeként 1,2 milliárd forintos üzemi szintű nyereséget mutathatott ki a társaság. A pénzügyi eredmény és az adófizetési kötelezettség miatt végül 1,21 milliárd tiszta nyereség maradt a cégben, szemben az előző évi 55 millió forintos veszteséggel.

A tavalyi nyereséget azonban nem hagyják bent a cégben Tiborczék. A közvetlen tulajdonos, Longoria Holding Zrt.-n keresztül osztalékként visszautaltak 1,075 milliárd forintot a Tiborcz István közvetlen tulajdonában álló BDPST Zrt.nek.

Összefoglalva tehát Tiborcz István feltételezhetően 1,5 milliárd forint körüli összegért megvette a befejezetlen visegrádi luxushotelt, amire gyakorlatilag semmit sem költött - a könyv szerinti értéke az ingatlannak ugyanis érdemben nem változott. Majd két évvel később azt továbbértékesítette 3,6 milliárd forintért Szíjj Lászlónak és érdekeltségének. A tranzakción nyert milliárdos összeget pedig osztalékként utalta ki magának a miniszterelnöki vő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!