3p

Harmadjára, harmadik tulajdonossal futnak neki a projektnek.

Tiborcz Istvántól Szíjj László érdekeltségébe került a Visegrádon félbehagyott, üveghegynek becézett hotel. Mindez abból az előzetes környezetvédelmi hatástanulmányból derül ki, melyet jóváhagyás reményében a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálynak nyújtottak be még tavaly decemberben.

A Visegrádi Hotel a hatástanulmányban szereplő látványterve
A Visegrádi Hotel a hatástanulmányban szereplő látványterve

A szállodát annak idején az ír kézben lévő Tourist Projects Kft. kezdte el építeni, ám a 2008-as világválság miatt a rá következő évben félbehagyták. A torzó aztán 2016-ban került a miniszterelnöki vő érdekeltségéhez, gyaníthatóan eléggé kedvezményes áron. A BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. a Longoria Holdingon keresztül zsebelte be az épületkezdeményt, és módosított a tervein, ezért 2018-ban benyújtott egy előzetes környezeti hatásvizsgálati dokumentációt, melyet akkor az Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztálya jóvá is hagyott, ám az építkezést Tiborczék végül mégsem fejezték be. A mostani hatástanulmányt már a 2017. decemberében létrehozott MINERVA V50 Ingatlanfejlesztő Alap nevében eljáró MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. nyújtotta be. Utóbbinak pedig Szíjj László a tulajdonosa.

Az újabb hatástanulmány elkészítésére azért volt szükség, mert az új tulajdonos ismét változtatott a szálloda tervein. A Visegrádi Hotelnek a dokumentum szerint

  • 204-ről 214-re változott a szobaszáma
  • csökkent a területfoglalása
  • módosultak a légkezelő berendezések teljesítményei
  • módosult a fűtés technológiai berendezése
  • és módosult az üzemelésalatti vízfelhasználás mennyisége is.

A vizsgálatot lefolytató Green Justitia. Kft. szerint mindezekkel nem lesz gond, mint írják, a wellness szálloda építési és üzemeltetési fázisa a jelenleg hatályos jogszabályoknak meg tud felelni, a létesítés befejezése és üzemeltetése környezetvédelmi és természetvédelmi szempontból nem jelent kockázatot.

A komplexum, amikor végül elkészül, 214 szobás, 214 parkolóhelyes, 4 csillagos Superior wellness szálloda lesz, 2 buszparkolóval és egy 29 férőhelyes kerékpártárolóval. Összesen 428 vendéget és 20 fős személyzetet tud majd elszállásolni.

Az építési terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park szomszédságában található, mely különleges madárvédelmi területnek számít, és Natura2000 védettséget élvez. A védett terület határa 2 kilométerre húzódik a majdani hotelétől, annak életébe a hatástanulmány szerint nem zavar majd be különösebben a munkagépek által felvert por, az emisszió és az általuk keltett rezgések. A tulajdonos igyekszik a tájba illeszteni a szállodát, annak befejezéséhez további fakivágásra nincs szükség, viszont az utolsó simítások elvégzése után a tervek szerint kialakítanak egy parkot, elültetnek 188 fát, valamint "zöldhomlokzati sávok, intenzív zöldfal, zöldfelületek, zöldtetők és futtatott zöldfalak" segítségével igyekeznek majd még jobban a környező erdőbe simítani az üveghegyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!