2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Európai Unió 400 ezer eurós, több mint 100 millió forint értékű támogatásából készíti el a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszának hajózhatósági tervét a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A 2007 végéig elkészülő tanulmány meghatározza majd a folyó 90 kilométeres részén a hajóút kialakításához szükséges beruházásokat.

Uray Károly, az igazgatóság munkatársa, projektmenedzser közölte: a magyar-szlovák-ukrán határvizeket érintő, IV. osztályú, kis merülésű vízi járművek közlekedését biztosító hajóúthoz az elképzelések szerint Záhonyban kikötő épül, amelyet természetesen összekapcsolnak majd a térség közúti és vasúti határátkelő termináljaival.

A készülő tanulmány része lesz a három ország egymással határos régiójának terület-, gazdaság- és idegenforgalmi fejlesztési terve is. A projekt Magyarországon Záhony, Kisvárda, Nyíregyháza és Tokaj, Szlovákiában Királyhelmec, míg Ukrajnában Csap kistérségét érinti.

Első lépésként feltérképezik a folyószakaszt, a felmérés ultrahangos mélységmérővel és GPS-es helymeghatározóval történik, míg a hullámtér rendezését légi felvételek alapján készítik elő. A környezeti hatástanulmányt az ökológiai állapotfelmérés alapján a Szabolcs-Szatmár-Beregi Természet- és Környezetvédelmi Kulturális Értékőrző Alapítvány készíti el, s fogalmazza meg a javaslatokat a folyógazdálkodással kapcsolatban is.

A térségi vízügyi igazgatóság feladata lesz az érintett települések konkrét fejlesztési elképzeléseinek számba vétele is. A tervezett hajóútnak és a záhonyi vízi kikötőnek szerepe lesz abban is, hogy a magyar-szlovák-ukrán hármas határ térségében található közlekedési útvonalak, energetikai folyosók és kommunikációs hálózatok végre ne csak "átfussanak" a régión, hanem dinamizálják a környék gazdaságát.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!