Egyre inkább előtérbe kerülnek a letölthető tartalmakból származó bevételek, így az idei évben már olyan érdekesség is megtörtént, hogy egy brit együttes hanghordozón nem adta ki legújabb szerzeményét, miközben a dal csengőhangként közkedveltté vált.
Eközben tavaly a - döntően cd kiadásra épülő - zenei piac tovább szűkült, 7,6 százalékos visszaesést könyvelt el. A globális zenepiac forgalmát a szakértők 11 milliárdosra becsülik, amelyhez képest igencsak figyelemre méltó a csengőhangok 4,4 milliárdos forgalma. Ráadásul ez a szegmens látványosan növekszik, hiszen a 2004-es évben még csak 3,7 milliárdot tett ki.
Az igazi áttörést ugyanakkor az árak csökkenése hozhatja, vélik az elemzők. Míg ugyanis az interneten egy dollár körül kérnek egy zeneszámért, addig a mobiltelefonokra 2,5-3 dollárért tölthetünk le egy teljes dalt.
Az új technológiák - elsősorban az internet - ellen keresztes hadjáratot hirdető kiadók a bevételek megugrásával kezdik átértékelni a korábbi álláspontjukat. A kalózkodás ellen persze továbbra is éles fellépéseket terveznek, de a számukra is komoly bevétellel kecsegtető mobil és netes letöltések ellen immár semmi kifogásuk.