2p

A CKX nevű, a szórakoztató szektorban érdekelt vállalat megállapodott a legendás bokszolóval, így a jövőben a cég lesz a névhez kapcsolódó marketingjogok birtokosa.

A Cassius Clay néven olimpiai bajnoki címet szerzett, majd a profik táborában már Muhammad Aliként elhíresült sportoló neve és imázsa a CKX-nek 50 millió dollárt ért, ennyit fizetnek a 64 éves bokszolónak. A két fél a jogok minél hatékonyabb kiaknázására Greatest Of All Time néven közös céget hozott létre, amelyben a CKX 80, míg Ali 20 százalékkal részesedik.

50 milliós öklök

Érdekesség, hogy Ali egykori nagy vetélytársa, George Foreman is értékesítette már a nevéből eredő jogokat. Ő 1999-ben 146,5 millió dollárt kapott a Salton nevű konyhai felszereléseket gyártó vállalattól, miután annyira kelendő volt a George Foreman grill, hogy a cég úgy döntött, inkább egyben kifizeti a bokszolót és nem "pepecsel" a jogdíjak folyamatos utalásával.

A CKX számára egyébként nem ismeretlen a hírességek nevének üzleti célú használata, ők rendelkeznek többek között Elvis Presley nevének jogaival, de a sztár egykori lakóhelyét, Gracelandet is ez vállalkozás vásárolta meg és üzemelteti. Igaz, a 90 évre 100 millió dollárért megszerzett jogok megtérülése érdekében komoly befektetéseket is terveznek. A memphisi birtok közelében lévő, stílusosan Heartbreak Hotelnek elnevezett szállodát hamarosan lebontják, és egy új 400 szobás luxuskomplexumot húznak fel a helyén. A rock and roll királyának neve mellett napjaink egyik legfényesebb csillagát, David Beckhamet is a portfoliójában tudhatja a társaság, de a CKX a jogtulajdonosa a Magyarországon Megasztár néven ismerté vált énekes tehetségkutató tengerentúli verziójának, az American Idolnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!