2p

A kormány a korábbi 2 százalékról 5 százalékra emelte május 1-jétől a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciókhoz biztosított kamattámogatást az adott ügylet futamidejének első három esztendejére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a KAVOSZ Zrt. pénteken.

A közös közlemény szerint a három konstrukcióhoz továbbra is kapcsolódik a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatás.

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 11 folyósító bankkal való elszámolás során az állami kamattámogatás az ügyfelet illeti meg, számításuk szerint a mostani állami támogatással az ügyfél 5 százalék alatti, mintegy 4,8 százalékos éves kamattal veheti fel a Széchenyi Kártyaprogram érintett hiteleit.

A vezérigazgató példaként említette, hogy egy tíz évre szóló két éves türelmi idővel nyújtott 50 millió forint Széchenyi Beruházási Hitelnél évi 1,5 millió forint kamatot lehet megtakarítani a korábbi konstrukcióhoz képest.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a közleményben hangsúlyozta, hogy a konstrukciók a kis- és középvállalkozások pályázati esélyeinek növelését és az uniós társfinanszírozással létrejövő beruházások mielőbbi sikeres megvalósítását célozzák.

A 2002-ben indult program keretében eddig közel 185 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelösszeg közelíti az 1200 milliárd forintot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!