Németország munkaerőpiacán jelenleg a frissen végzett elektromérnökök rendelkeznek a legjobb kilátásokkal. Míg ugyanis a német vállalatok idén 13,000 fős utánpótlást igényelnének ezen a területen, addig mindössze 7000 mérnökjelölt kapja kézhez diplomáját ebben az évben.
Mindez azt jelenti, hogy a cégek kénytelenek az üresen tátongó 6000 munkahely okozta problémát más módon megoldani. Ennek legkézenfekvőbb módja a külföldi munkaerő bevonása lenne.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az előrejelzések szerint a szektorban tapasztalható szakemberhiány a jövőben tovább fog növekedni.
A fentiek miatt a vállalatok évi bruttó 30-50 ezer eurós (7,6-12,7 millió forint) fizetéssel csalogatják pályakezdőket, számol be a Süddeutsche Zeitung.
Magyarországon a fiatal, de minimum három éves gyakorlattal rendelkező elektromérnökök ennek harmadát-negyedét kereshetik meg. Ők átlagban bruttó 2 millió 899 ezer és 3 millió 332 ezer közötti jövedelemre számíthatnak évente pozíciótól, végzettségtől és cégmérettől függően, derül ki a Jobpilot kimutatásából.
(Menedzsment Fórum)
6000 külföldi elektromérnökre lenne szüksége idén Németországnak
Németországban idén kevesebb elektrotechnikus végez az egyetemeken, mint amennyire a gazdaságnak szüksége lenne. A kezdő német elektromérnökök a tapasztalattal rendelkező magyarországi kollégáiknál háromszor-négyszer nagyobb fizetésre számíthatnak.