1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egyre nagyobb pénzügyi terhet jelent az Európai Unió vállalatainak az adminisztratív előírásoknak való megfelelés, jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari biztosa. Verheugen szerint a tervezetthez képest jelentős a lemaradás az adminisztratív eljárások egyszerűsítésében, vagyis a bürokrácia csökkentésében.

Verheugen a Financial Times Deutschland keddi számában elmondta, hogy a vállalatok adminisztrációs kiadásai, amelyek többek között a különböző jelentések, statisztikák elkészítéséből adódnak, a korábban becsült 325 milliárdnál is jóval nagyobbak, legalább 600 milliárd euróra tehetők évente.

Az ipari biztos szerint az eljárások egyszerűsítése révén legalább 25 százalékkal csökkenthetők lennének ezek a kiadások, ami összegszerűen 150 milliárd euróval javíthatná a vállalatok versenyképességét. Az adminisztratív előírások egyszerűbbé tétele azonban lassabban halad a tervezettnél: Verheugen az idén 54 szabály módosítását szerette volna elérni, de ebből az év végéig valószínűleg csak 30 lesz.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!