Feiner Péter elmondta: az 5500 négyzetméter alapterületű húsüzem építése 3,5 milliárd forintból valósul meg és évi 20 ezer tonna tőkehús és húskészítmény feldolgozására lesz alkalmas. A jelenleg elérhető legkorszerűbb technológiai berendezésekkel felszerelt üzem novemberre készül el és a kéthónapos próbaüzemet követően januártól termel. A feldolgozott húsmennyiség nagy részét színhúsként dolgozzák fel és szállítják ki az Interspar és Spar üzletekbe, a többiből mintegy 40-50 féle saját márkás terméket állítanak elő. Az alapkészítmények mellett Regnum márkanévvel különleges minőségű felvágottakat is gyártanak majd a bicskei üzemben - tette hozzá az ügyvezető.
A húsüzem felépítésével 120 új munkahelyet teremt a jelenleg 153 üzletet működtető, országosan 7500 dolgozót foglalkoztató Spar Magyarország Kft. Az üzem felépítése lehetővé teszi a beszerzés és a feldolgozás centralizálását, a termékek minőségének fokozott figyelemmel kísérését, így jelentős árelőnnyel jár majd a vállalkozás számára.
Az év végére elkészül a vállalat másik idei nagyberuházása, 2,5 milliárd forintos költséggel megvalósuló 6000 négyzetméteres szárazraktár is, ahol 5-6 ezer féle cikket tudnak majd tárolni. A beruházás befejezését követően pedig szinte azonnal hozzálátnak frissárú- és zöldségraktár építéséhez. A további fejlesztések megvalósításához viszont új területre lesz szüksége az országosan 153 üzletet működtető vállalkozásnak, mivel "kinőtte" a bicskei telephelyét - mondta Feiner Péter. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Leépíti magyar húsbeszállítói hálózatát a Spar
Egyre többet áldoznak az ellátás biztosítására az áruházláncok
Raktárbázisok létrehozásának prioritásai
Új vezetés a magyar Spar élén
6 milliárd forintos fejlesztést jelentett be a Spar
Húsüzemet és szárazraktárt épít Bicskén az idei évre a tavalyinál 40 százalékkal több, mintegy 200 milliárd forintos árbevételt tervező Spar Magyarország Kft. A beruházás hatmilliárd forintba kerül - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója.