A kibocsátott 76 millió új részvényből összesen 752 millió euró folyt be a vállalat kasszájába. A régi részvényesek 99,82 százalékban éltek a kedvezményeket biztosító elővásárlási jogukkal.
"Nagyon elégedettek vagyunk a tőkeemelés eredményével. Egyúttal köszönjük részvényeseinknek, hogy továbbra is bíznak bennünk és növekedési stratégiánk mögé álltak" - mondta el a német Manager Magazinnak Wolfgang Mayrhuber, a konszern vezére.
A pénz egy részét a Lufthansa a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének számító A 380-as beszerzésére kívánja fordítani. Az 555 férőhellyel rendelkező monstrum bevetésével lényegesen csökkenteni lehet majd az egy utasra jutó költségeket.
A cég vezetése egyúttal tagadta azokat a híreszteléseket, miszerint a befolyt összeget egy másik légitársaság felvásárlására szeretnék fordítani. Mint ismert, korábban elemzők úgy vélték, hogy a tőkeemelés igazi célja a OneWorld légiipari szövetséggel nemrég szakító Swiss Air jövőbeni bekebelezése. A Lufthansa a vetélytárs Star Alliance szövetség domináns tagja.
(Menedzsment Fórum)
752 millió eurót hozott a Lufthansának a tőkeemelés
A cég sikeresen zárta a tőkeemelés folyamatát, jelentette be a Lufthansa vezetése csütörtökön. A régi részvényesek csaknem mindegyike élt elővételi jogával.