2p

Évi 2,5 millió tonna kapacitású acélművet építene Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrán Ferrexpo. A beruházás az év második felében indulna, a termelés 2009-ben kezdődne meg. Az így létrejövő kapacitás a jelenlegi hazai acéltermelésnél jóval nagyobb, írja a Világgazdaság.

Szakmai körök értetlenkedve fogadták a hírt a Világgazdaság érdeklődésére, mivel az unióban jelenleg tilos új acélkapacitás létrehozása. Irreális a terv szakmai szempontból, mert a vasércből acélpelletet előállító poltavai gyár nincs felkészülve egy ilyen beruházásra, s kétséges, hogyan látná el alapanyaggal, azaz acélbrammával a hengerművet. Lehetséges, hogy a bramma Ukrajnából érkezne, mivel a Ferrexpo egyik partnere idén acélmű építését tervezi.

Mivel a bér- és energiaköltségek hazánkban jóval magasabbak, mint Ukrajnában, így a lépés mindenképpen gazdaságtalan lenne. Egy 20 százalékos áresés pedig már veszteségbe vinné a legnagyobb termelő Dunaferrt is.

A hengermű helyszínéről még nem döntöttek, a Ferrexpo elnökhelyettese szerint négy település közül választanak majd. A szabolcsi városok közül több is esélyes, például a határ menti Záhony is. A Dunaferrnél nem tudnak arról, hogy Dunaújvárosban készítenék fel a szabolcsi üzem mintegy ezer dolgozóját, noha a cég tájékoztatóján ezt nyilatkozták, olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!