A közlekedési helyzet egyre inkább romlik Nagy-Britanniában, ami igencsak nyugtalanító a késések és a kiesett munkaidő szempontjából. A brit gazdasági szervezeteknek évente 7,7 milliárd font (2 810 milliárd forint) veszteséget okoznak a késések, és 2002 óta egyharmadával nőtt a reggeli csúszások miatti kiesések száma. Nagy-Britanniában az alkalmazottak 17 százaléka legalább egy órát késik hetente, 21 százalékuk pedig heti legalább egyszer félórát tölt a csúcsforgalomban a reggeli munkakezdés helyett. A legrosszabb a londoniak helyzete: itt a dolgozók egyharmada legalább kétszer elkésik hetente a kilátástalan közlekedési viszonyok miatt. Az alkalmazottak 55 százaléka azonban azt állítja, mindig pontosan beér kezdésre.
Országos átlagban öt százalékkal növekedett 2002 óta azoknak a száma, akik egy óránál is többet esnek ki a munkából az ingázás miatt. A munkaadók 11 millió órányi munkaidőt veszítenek hetente a közlekedési problémák miatt: ugyanez a szám 2002-ben még csak 8 millió óra volt. Ez az átlagos órabérre átszámolva 7,7 milliárd font veszteséget jelent, míg 2002-ben a munkáltatók még csak 5,7 milliárd fonttól estek el.
(Menedzsment Fórum)
7,7 milliárd fontba kerülnek a cégeknek a dugók
Az ingázók hosszabb idő alatt jutnak el a munkahelyükre, mint két éve, és egyre gyakrabban késnek, derül ki a reed.co.uk felméréséből.