
A szoftvergyártót annak anyacégétől, a Flextronics Internationaltől vásárolja meg az amerikai társaság. A szingapúri székhelyű anyavállalat gyártja például a Microsoft Xbox játékkonzoljait, illetve a Dell számítógépeit - írja az International Herald Tribune. Az indiai szárny az elektronikai eszközökbe ágyazott, specializált high-tech szoftverekre, például a mobiltelefonok multimédiás üzenetküldő szolgáltatásaira szakosodott.
Manapság széles körben megfigyelhető az ázsiai cégek önállósodásának tendenciája. Nemrég a Shanghai Automotive Industry is bejelentette, hogy a Volkswagennel és a General Motors-szal kötött partnerségi megállapodásán kívül is fog autókat gyártani, saját márka alatt. A Flextronics Software az amerikai Hughes Electronics offshore fejlesztőcégeként indult, később eladták a Flextronics Internationalnek, most pedig önálló társasággá fog válni.
"Az EMS-üzletágra való szakosodással a vállalatnak sikerült olyan pozícióba kerülnie, melyben önállóan, az anyavállalat segítsége nélkül is helyt tud állni a piacon" - közölte Arun Kumar, a Flextronics Software Systems elnöke és ügyvezető igazgatója.