5p

Ingvar Kamprad svéd üzletember, az IKEA cég alapítója március 30-án lesz kilencvenéves. A milliárdos mágnás igen takarékosan él: szerény házban lakik, saját áruházának kávézójában étkezik és a helyi bolhapiacon vásárolja ruháit. Véleménye szerint mindez az IKEA költséghatékony szemléletét tükrözi.

A szegény és zord környéken fekvő dél-svédországi Agunnaryd városka közelében, egy Elmtaryd nevű farmon született és nevelkedett. Szigorú beosztás szerint éltek, de Kamprad hamar feltalálta magát: úgy tett szert pénzre, hogy olyan gyufát árult a helybélieknek, amelyet nagy tételben rendelt Stockholmban. Az üzlet neki is, a falusiaknak is megérte, így az első év után biciklit vett és bővítette választékát: halat, majd karácsonyfadíszeket, vetőmagokat, még később golyóstollat és ceruzát is árult. Az iskolában diszlexiája ellenére kiválóan tanult, ezért tizenhét évesen apjától pénzjutalmat kapott.

Az összeg felhasználásával alapította meg 1943-ban a nagybátyja konyhaasztalánál megtervezett, a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot, (A név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze.) Szögekkel, képkeretekkel indította a boltot, főként rendelésre szállított. A kínálatban 1948-ban jelent meg a helyi üzemek által készített bútor. 1951-re ez vált az IKEA fő profiljává, az első bemutatótermet 1953-ban nyitották meg.

A vetélytársak 1955-re megelégelték Kamprad alacsony árait, elérték, hogy a gyártók ne szállítsanak neki, a szemfüles vállalkozó ezt követően házon belül oldotta meg a bútortervezést. Ő találta ki az IKEA védjegyévé vált bútorlapokból álló, lapos csomagolást. A legenda szerint azután, hogy egy munkás leszerelte egy asztal lábait, hogy az sérülés nélkül beférjen az autóba. Ezzel megszületett a végtelenül letisztult IKEA koncepció: egyszerű, árban elfogadható, stílusos, modern bútor, amelyet minden vásárló a maga tempójában, saját maga szerelhet össze. Kamprad úgy érezte, hogy nemcsak költséghatékonyan dolgozik, miközben pénzt keres, hanem az embereket is szolgálja.

Az első IKEA áruház 1958-ban nyílt meg Almhultban, akkor ez volt Skandinávia legnagyobb bútorüzlete, s itt nyílt meg 1960-ban az első IKEA-étterem is. Az 1980-as évek elejére már szinte minden nyugat-európai országban megjelentek az IKEA áruházak, az első amerikai áruház 1985-től várta a vásárlókat. Ma világszerte 38 országban több mint 300 IKEA áruház működik, Magyarországon a tervek szerint 2017 tavaszán nyílik a harmadik IKEA. Kamprad mindezt úgy vitte végbe, hogy soha egyetlen fillért sem kért kölcsön és részvényeket sem bocsátott ki.

Az IKEA bonyolult tulajdonosi szerkezete miatt az idős milliárdos vagyonát nehéz megbecsülni, ezért szerepelt már a leggazdagabb emberek listáján az első és a tizenegyedik helyen is. A Forbes szerint vagyona 2016 februárjában 3,4 milliárd dollár volt.

Az IKEA hírnevét időről időre botrányok árnyékolták be: egy 2011-ben megjelent könyv bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy Kamprad 1943-tól éveken át közeli kapcsolatot tartott fenn svéd náci csoportokkal. A vállalat 2012-ben nyilvános bocsánatkérésre kényszerült, mert napvilágra került, hogy az 1980-as években keletnémet politikai foglyok készítették bútorait. Kiderült az is, hogy a cég Franciaországban alkalmazottai után kémkedett, a szaúdi piacra tervezett katalógusból pedig kiretusálta a nőket, igaz, az IKEA volt az első cég is, amely 1994-ben egynemű párral reklámozta termékeit.

IKEA a párizsi metróban 2010-ben

Talán a szerény kezdetek miatt, de Kamprad, a világ egyik leggazdagabb embere még ma is a szigorú takarékosság híve. Késő délután vásárol élelmiszert és karácsony után ajándékot, mert akkor olcsóbb, ugyanazt a teafiltert többször is felhasználja, ha beül egy kávézóba, távozáskor magával viszi a zacskós cukrot. A legutóbbi időkig egy régi Volvóval járt, de kizárólag turista osztályon utazik. Takarékos életmódja mellett azért van néhány gyönyörű háza Svédországban és a dél-franciaországi Provence-ban, s közismert az alkoholizmussal folytatott küzdelme.

A svéd üzletembert, aki szinte soha nem ad interjút, számtalan legenda övezi. Gyermekkorában állítólag nagyon megszidta az apja, mert sokáig lustálkodott, gyorsan vásárolt egy vekkert, és reggel hat órára állította be, de a leállító gombot leszerelte, hogy biztosan felkeljen. Véleménye szerint mindannyiunknak tízperces szakaszokra kellene bontanunk az életünket, hogy drága időnkből minél kevesebbet pocsékoljunk értelmetlen tevékenységekre. Alkalmazottait arra biztatja, hogy öltözzenek lezser, hétköznapi ruhákba, olcsó hotelekben szálljanak meg, és töltsék fel a bárszekrény hűtőjét olcsó italokkal.

Kétszer nősült, első feleségétől elvált, a másodikat 2011-ben veszítette el. 2014-ben közönségszavazatok alapján neki ítélték a minden idők legjobb svéd vállalkozójának járó díjat. Több könyvet írt: 1976-ban készült el az Egy bútorkereskedő testamentuma, amelyben az IKEA alapvető ideológiáját a takarékosságban és a lelkesedésben jelölte meg. Egy svéd újságíróval közösen született az IKEA sztori című könyve, amely a vállalat történetét mutatja be számos önéletrajzi adalékkal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!