3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter 2006. március 28-án ünnepélyes keretek között immár második alkalommal adta át a Parlamentben a Befektetői Okleveleket azoknak a befektetőknek és az őket segítő partnereknek, akik 2005-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez. A díjazott vállalatok 2005 óta összesen 84 milliárd értékű beruházást valósítottak meg.

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. 2004-ben hat kategóriában "Az Év Befektetője" oklevelek alapítását kezdeményezte, amelyeket első alkalommal 2005-ben adtak át, elismerve azon befektetők tevékenységét, és az őket segítő azon szervezetek munkáját, akik az adott évben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.

Idén, a 2005. évben végzett tevékenységeket díjazta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felügyelte Szakmai Bizottság a tavalyiakkal megegyező hat kategóriában.

"Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása" oklevelet az AGC Automotive vehette át. Az Asahi Glass 2005 nyarán indította el beruházását Tatabányán. Gépkocsikhoz való üvegtermékek gyártásával (hőkezelt oldal és hátsó üveg) a kelet-közép-európai országok növekvő igényét szeretnék kielégíteni. A próbagyártás 2006 elején indult el, az első sorozatgyártás 2006 közepén kezdődik meg, a teljes beruházáshoz és gyártáshoz összes géppark beszerelése pedig 2006 végére várható. Akkortól indul a termelés teljes felfutása is. A beruházás a tervek szerint a következő 3 évben 130 millió euróból valósul meg, és 400 munkahelyet teremt.

"Az év legnagyobb volumenű bővítése" oklevelet a BorsodChem képviselőjének adták át. A BorsodChem a Linde céggel közösen új beruházást jelentett be 2005. augusztus elején. Ennek keretében a vállalat minden üzletága növelte kapacitását. A teljes beruházás nagysága 135 millió euró, melyből a BorsodChem beruházása 80, míg a Lindéé 55 millió euró. Az új üzem 2006. március végén kerül hivatalosan is átadásra.

Tavaly a legtöbb új munkahely teremtéséért a Nokia kapott elismerést. A Nokia 2005-ben folyamatosan bővítette a foglalkoztatottak létszámát, mely mára elérte a 3000-et. Az újonnan felvett munkatársak száma az elmúlt évben meghaladta az 1000 főt.

Az IBM kapta "Az év legnagyobb regionális központját létrehozó vállalata" oklevelet, míg a magyarországi Bosch Csoport a "K+F együttműködésért" oklevelet vehette át. "Az év befektetőbarát Ipari Parkja" emléklapot pedig a Komáromi Ipari Park kapta.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!