3p

A Daimler német járműipari vállalat megvált a Chrysler amerikai autógyárban birtokolt maradék részesedéséről is. A The Wall Street Journal értesülése szerint a Chrysler és a Fiat fúziójából létrejövő társaság tőkéjében az UAW, amerikai szakszervezet részedése 55, a Fiaté 35, míg az államé és a hitelezőké együttesen 10 százalék lenne.

A Chrysler többségi tulajdonosával, a Cerberus Capital Management New York-i befektetési alappal és a Chryslerrel hétfőn kötött megállapodás értelmében a Daimler lemond 19,9 százalékos részesedéséről, nem követeli vissza a michigani székhelyű autógyárnak nyújtott 1,9 milliárd dolláros kölcsönt és 2012-ig évente 200 millió dollárt fizet a Chrysler nyugdíjalapjának.

Az egyezség "csak" 700 millió dolláros üzemi veszteségként jelenik majd meg a Daimler második negyedévi eredményében, mivel a német társaság már tavalyi mérlegében nullára írta le a Chrysler-részesedés értékét.

A Daimler 2007-ben számolta fel a közel egy évtizeddel korábbi egyesülést a Chryslerrel, eladva az amerikai autógyár 80,1 százalékát a Cerberusnak, 7,4 milliárd dollárért. A Daimler-Benz 1998-ban még 36 milliárd dollárért vette meg a Chryslert.

A Daimlerrel kötött mostani megállapodás újabb lépést jelent a Chrysler helyzetének tisztázásában. Az amerikai autógyárnak május 1-jéig kell előállnia egy életképes szanálási tervvel, hogy megkapja Washingtontól a kért állami segítséget. Vasárnap két kulcsfontosságú szakaszt zártak le. A TCA kanadai szakszervezet érintett munkavállalói megszavazták az új kollektív szerződést, amely évi 240 millió dolláros megtakarítást jelent. Az UAW amerikai szakszervezet ugyancsak dűlőre jutott a Chrysler, az amerikai pénzügyminisztérium és az olasz Fiat vezetőivel, és a tagok szerdáig dönthetnek arról, hogy elfogadják-e megállapodást.

A The Wall Street Journal értesülése szerint a Chrysler és a Fiat fúziójából létrejövő társaság tőkéjében az UAW részedése 55, a Fiaté 35, míg az államé és a hitelezőké együttesen 10 százalék lenne. Cserébe viszont módosítanák a kollektív szerződést és a munkavállalókat megillető szociális juttatások rendszerét. A munkavállalóknak le kellene mondaniuk az inflációkövető béremelésről, megszűnne a húsvétkor járó szabadnap 2010-ben és 2011-ben, a beteg- és nyugdíjbiztosításról pedig az UAW gondoskodna. Az UAW vezetői hétfőn tartott tanácskozásukon azt javasolták a munkavállalóknak, hogy a csőd elkerülésének érdekében szavazzanak igennel a megállapodásra. 

A Chryslernek csütörtökig meg kell állapodni hitelezőivel is - 6,9 milliárd dolláros adósságállományról van szó -, ami előfeltétele annak, hogy a Fiattal partnerségre tudjon lépni. Barack Obama amerikai elnök egy hónappal ezelőtt közölte, hogy a Chrysler akár hatmilliárd dolláros támogatást is kaphat a korábban odaítélt négymilliárd mellé, ha be tudja bizonyítani életképességét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!