A Puma azután, hogy a 2004-es évtől a Williams csapat hivatalos ruhaszállítója lett, most újabb istálókkal szerződött. A vállalat megállapodott a Sauber és a Renault mellett a Ford World Rally Championship csapatával is. Emellett bejelentették, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Jaguar istálóval is, hogy a korábbi együttműködésüket meghosszabbítsák.
A Puma a fenti csapatok ruhaszállítójaként arra számít, hogy tovább erősítheti brandjét. A második számú európai sportszergyártó vállalat számára az óriási érdeklődéssel kísért versenysorozat támogatójaként lehetősége nyílik, hogy a három nagy cég - Nike, Adidas, Reebok - árnyékában anélkül előrejusson, hogy sztárok képviselnék a márkát. Érdekes, hogy a tavalyi évben a Reebok is kisebb irányváltást hajtott végre az amerikai cég akkor a sportolók helyett a könnyűzene csillagait nyerte meg, hogy legyenek a cég arcai.
Kapcsolódó anyagok
Tenisz helyett Forma 1 - stratégiát vált a Puma
Kinek a sport, kinek a zene
Felfele ugrott a Puma
A Forma 1-be ugrik a Puma
Újabb Formula 1-es csapatokkal szerződött a Puma, emellett a WRC-ben is megjelenik a sportszergyártó.