3p

Az Alstom igazgatótanácsa szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy egyértelműen támogatja a General Electric (GE) amerikai holdingvállalatnak a francia nagyvállalat energetikai tevékenységeinek felvásárlására tett 12,35 milliárd dolláros ajánlatát, de nem zárkózik el más lehetőségektől sem, azaz a Siemens német cég ajánlatától, valamint a francia állam véleményét is tekintetbe fogja venni a végső döntés meghozatalakor.

"Az Alstom tanulmányozza energetikai tevékenységének átadását a GE-nek" - olvasható a francia cégnek a kedd esti igazgatótanácsi ülésről kiadott közleményében, amely "egyhangúlag elismerte az ajánlat stratégiai és ipari érdemeit". A testület felkért egy független szakértőkből álló bizottságot, hogy május végéig vizsgálja meg a 12,35 milliárd dolláros ajánlatot, "valamennyi fél érdekeire tekintettel, beleértve a francia államot is". "Egyértelmű, hogy az államnak is van beleszólása" - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Patrick Kron, az Alstom elnöke.

A Franciaország energiafüggőségéért, iparának hanyatlásáért, valamint a munkahelyek megszűnése miatt aggódó francia kormány az elmúlt napokban mindent megtett az ügylet késleltetése érdekében, s azt kérte az Alstomtól, hogy minden egyéb alternatív ajánlatot tanulmányozzon, mielőtt igen mond a GE-nek.

Manuel Valls kormányfő szerdán úgy ítélte meg, hogy az Alstom meghallgatta a kormányt. A miniszterelnök üdvözölte, hogy az igazgatótanács egyelőre "semmilyen exkluzív tárgyalásról" nem döntött a GE-vel. A kormány álláspontja szerint az Alstom energiaipari üzletágának eladása "megerősítheti a közlekedési üzletágat, valamint ambiciózus fejlesztésre és az adósságai visszatérítésére biztosít lehetőséget".

Az Alstom igazgatótanácsa jelezte, hogy nem zárkózik el a tevékenységeinek 70 százalékát jelentő energetikai üzletágra tett más ajánlatok elöl. Azt is leszögezte, hogy a német Siemensnek "egyenlő hozzáférést biztosít az olyan információkhoz, amelyeknek köszönhetően, adott esetben a német cég is határozott ajánlatot tehet".

A Siemens egyébként már kedden módosította az ajánlatát: gyakorlatilag teljes közeledési ágazatát átengedné az Alstomnak az energetikai tevékenyégért cserébe, azaz nemcsak a gyorsvasúti, hanem a metrószerelvények gyártását is.

A német cég ugyanakkor jelezte, hogy közleményeire és leveleire semmilyen választ nem kapott a francia vállalattól, s csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Patrick Kron, az Alstom elnöke részéről hiányzik az együttműködés jele a Siemens felé. A brit Rolls Royce egyébként szerdára virradó éjjel közleményben jelezte, hogy a Siemens velük is tárgyalásokat kezdeményezett az energetikai üzletág felvásárlására.

A GE is kiadott egy közleményt, miszerint az Alstom "pozitívan" fogadta a felvásárlási ajánlatot. Az amerikai vállalat leszögezte, hogy az "jó" a francia cégnek és Franciaországnak is, miután munkahelyteremtést irányoz elő, de azt nem számszerűsítette a közlemény. A GE felajánlotta, hogy négy üzletágának (gőzturbinák, vízkezelés, szélerőművek, energiaátvitel) világszékhelyét Franciaországba helyezi át.

A francia Bouygues, amely az Alstom legfőbb részvényese, amióta felvásárolta 2006-ban a 29 százalékos francia állami részesedést, támogatja az ügyletet a GE-vel. A piacok egyébként pozitívan fogadták a kedd esti döntést, az Alstom részvényeinek árfolyama szerda reggel több mint 10 százalékot emelkedett a párizsi tőzsdén, ahol múlt pénteken a GE ajánlatának kiszivárgása miatt felfüggesztették a kereskedést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!