A lap az eredmények kapcsán megemlékezett arról, hogy Bill és Melinda Gates a nevüket viselő alapítványával a világ legnagyobb, 29 milliárd dolláros jótékonysági alapját hozták létre. Ennek köszönhetően a Time számítása szerint legalább hétszázezer életet mentett meg a szegény országokban különféle oltási programok támogatásával. Az alap egyebek között komputereket adományozott és internetes hozzáférést biztosított 11 ezer könyvtárnak és ösztöndíj-alapok támogatásával segíti a fiatalokat az elmaradott országokban.

A Time Bono rockénekesnek (polgári neve Paul Hewson) azt a fáradhatatlan közéleti szereplését ismerte el, amellyel a gazdag országokat a szegények adósságának az elengedésére ösztökéli. Bono ehhez számos politikai szövetségest szerzett a világon és Amerikában is. A magazin szerint a zenész nevéhez is köthető Live8 mellett elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy a világ leggazdagabb országai növeljék a fejlődő államoknak nyújtandó támogatásaikat, és 40 milliárd dollárt engedjenek el a legszegényebbek adósságaiból. Így összességében a szegény országok pénzügyi helyzete a hitelek leírása és az új adományok révén a következő öt évben 100 milliárd dollárral javul.
A Time információi szerint a Bill és Melinda Gates Alapítvány is a házaspár és Bono egy 2002-ben együtt elköltött ebédje során merült fel. Mint a lapnak nyilatkozva Bill Gates most elmondta, a találkozó előtt korántsem volt meggyőződve arról, hogy érdemes ilyen karitatív tevékenységbe vágni, hiszen a problémák gyökerének kezeléséhez egy ember -, vagyonától függetlenül - kevés. Az "egészséges világ" megvalósítása olyan komplex folyamat, amely nem néhány lelkes személyen fog múlni. Mint arról beszámolt, a Bonoval folytatott beszélgetés hatására azonban Gates megváltoztatta véleményét, és ma már úgy gondolja, hogy mindenkinek erejéhez és lehetőségeihez mérten hozzá kell járulnia a világ jobbá tételéhez.
Bono a hírmagazinnak úgy nyilatkozott, hogy a jótékonysági alapítvány Bill Gates második olyan vállalkozása, amely megváltoztatta a világot és a történelem az utóbbit talán még többre fogja tartani.
A hagyományos jelölés mellett a Time "az év partnereinek" nevezte Bill Clinton és idősebb George Bush volt amerikai elnököket a dél-ázsiai cunami és a Katrina hurrikán károsultjainak az érdekében végzett jótékonysági tevékenységükért.
A díjak kapcsán a Reuters beszámolója mindenesetre megjegyzi, hogy az első, 1927-es átadása óta a Time néhány esetben "mellényúlt", így például 1938-ban Adolf Hitlert, míg 1979-ben Komeini ajatollahot választották meg.
Menedzsment Fórum / MTI