3p

A szombat hajnalra létrejött megállapodás részletei egyelőre nem ismeretesek, de arról újabb és újabb információk látnak napvilágot. Így egyebek között az, hogy az amerikai anyavállalattól ugyan az Opelnek le kell válnia, a GM azonban 35 százalékkal továbbra is részvényes marad. A Magna csak 20 százalékkal rendelkezik majd, míg ugyancsak 35 százalék kerül az orosz Szberbank és a GAZ birtokába.

Noha sok még a nyitott kérdés, s természetesen vannak bírálók is, az anyavállalat, az amerikai General Motors (GM) súlyos pénzügyi válsága miatt csőd közeli helyzetbe jutott, nagy hagyományokkal rendelkező német autógyár alkalmazottai és üzemi tanácsának képviselői, valamint a német kormány vezetői egyaránt úgy értékelték: az egyezmény jó esélyt nyújt az Opel talpra állására.

Hosszú tárgyalások és drámai fordulatok után szombat hajnalra jött létre a megállapodás arról, hogy az európai, illetve németországi Opel "megmentője" - azaz az új befektető - a kanadai- osztrák beszállítói, illetve alkatrészgyártó cég, a Magna International lesz. A Magna nem egyedül, hanem az orosz Szberbankkal és a GAZ oroszországi autógyárral együttműködve száll be az üzletbe, miközben a német kormány az átmeneti időszakra, illetve az esetleges kockázatok elhárítására 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt biztosít, garanciavállalás formájában. A hitel fele szövetségi forrás, míg a másik felét a négy németországi Opel-autógyárnak otthont adó négy tartomány adja. Két tartomány, Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália parlamentje vasárnap már jóvá is hagyta ezt.

Az egyezmény részletei nem ismeretesek, de arról újabb és újabb  információk látnak napvilágot. Így egyebek között az, hogy az amerikai anyavállalattól ugyan az Opelnek le kell válnia, a GM azonban 35 százalékkal továbbra is részvényes marad. A Magna csak 20 százalékkal rendelkezik majd, míg ugyancsak 35 százalék kerül az orosz Szberbank és a GAZ birtokába. A fennmaradó 10 százaléka kereskedőké és az alkalmazottaké lesz.

A legnagyobb németországi Opel-üzem, a rüsselsheimi gyár alkalmazottai vasárnap derűlátással nyilatkoztak a megállapodásban rejlő lehetőségekről, s hasonlóan derűlátóak voltak az alkalmazottak érdekeit képviselő üzemi tanács vezetői is. Arra azonban rámutattak, hogy a szanálás nem lesz zökkenőmentes, s ha üzembezárásokkal - a Magna ígérete szerint - nem is, elbocsátásokkal azonban mindenképp számolni kell.

Bírálta ugyanakkor az Opel megmentését célzó megállapodást a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DIHK). A kamarai szövetség vezetője, Hans-Heinrich Driftmann az adófizetők szempontjából túlzottan kockázatosnak nevezte azt. Úgy vélekedett, hogy egy ilyen - többszereplős, ráadásul transzatlanti - egyezmény az utolsó pillanatban is több, előreláthatatlan meglepetést rejthet magában. Driftmann  - az állami támogatásra utalva - figyelmeztetett arra is, hogy  ügyelni kell a zavartalan verseny körülményeinek a fenntartására.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!