3p

A Malév Zrt.-re terhelt 32 millió eurós garanciáról hallgatja meg az ügyvezető kormány pénzügyminiszterét, Oszkó Pétert az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága szerdán.

A bizottsági meghívó utal arra: sajtóhírek szerint a Malév visszaállamosítása során derült fény arra, hogy a korábbi tulajdonos, az AirBridge Zrt. a Magyar Állam számára kikötött 32 millió eurós bankgaranciát a Malévra terhelte. A meghívó szerint a Malév által az orosz Vnyesekonombanknak nyújtott, azonos összegű viszontgarancia felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A megállapodásról szóló 2010. február 26-i kormányhatározatból kiderül, hogy a Malév fenntartja a jogot arra, hogy ennek a garanciának az alapján történt kifizetések jogosságát vitassa, és az így kifizetett összeget a bíróságon visszakövetelje.

"Tekintettel arra, hogy a visszaállamosítás során a Malévval szemben fennálló követelések lényegében a Magyar Államot fogják terhelni, megítélésem szerint fontos tisztázni, hogy mikor és milyen körülmények között jutott a kormányzat tudomására a Malév Zrt. által az orosz Vnyesekonom Banknak nyújtott 32 millió eurós viszontgarancia" - olvasható a bizottsági elnök, Rogán Antal által aláírt meghívóban.

A magyar és az orosz kormány február 26-án állapodott meg a Malév további sorsáról. A magyar állam tőkeemeléssel és adósságok tőkévé konvertálásával 95 százalékos tulajdonhoz jutott a légitársaságban, míg a korábbi tulajdonos, az AirBridge, amelyben 49 százalékban az orosz Vnyesekonombank a tulajdonos, közel 5 százalék Malév részvényt birtokol.

Az MTI az ügyhöz közelálló forrásból úgy tudja, hogy a magyar jogban ismeretlen konstrukcióban az orosz állami Vnyesekonombank viszontgarantáltatott a Malévval 32 millió euró hitelt, amit az AirBridge kapott az orosz banktól. A 2010. február 26-án született magyar-orosz megállapodás tartalmazta azt, hogy a Malév 32 millió euró garanciát kifizet a Vnyesekonombanknak, abból a garanciából, amit a légitársaság az AirBridge-nek, a korábbi tulajdonosának adott az orosz bank felé fennálló tartozásaira. Ennek fejében az orosz bank lemond a garancia fennmaradó részéről. A megállapodás szerint az orosz bank ugyanekkora, 32 millió euró összegű hitelt nyújt a Malév számára a többi hitelhez hasonló kondíciókkal: végtörlesztés, hathavi EURIBOR plusz 500 bázispont kamat, öt éves futamidő. A megállapodásról szóló kormányhatározatban szerepel az, hogy a Malév fenntartja a jogot arra, hogy ennek a garanciának az alapján történt kifizetések jogosságát vitassa, és az így kifizetett összeget a bíróságon visszakövetelje.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!