3p

A Nokia igyekszik újrapozícionálni magát azután, hogy eladta azt a mobilüzletágát, amely világhírnevet szerzett a cégnek. A finnek most az okosautók fejlesztésébe fektetnek.

A Nokia 100 millió dollárt (22,3 milliárd forint) tervez befektetni olyan ígéretes cégekbe és vállalkozásokba, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy autóink a jelenleginél is intelligensebbek legyenek. A finn vállalat azzal, hogy ezt a jövőbe mutató célt tűzte a zászlajára, olyan cégekhez csatlakozik, mint a Google, vagy a Tesla, amelynek vezetője, a milliárdos Elon Musk már eddig is sokat tett az „okos” autózásért.

A pénzalapot a Nokia kockázati-tőke kezelője menedzseli majd, a 100 millióból pedig elsősorban olyan cégek részesedhetnek, amelyek együttműködnek a Nokia HERE nevű térképszolgáltatásával. A HERE itthon kevésbé használt és nem annyira népszerű platform. A Nokia még 2008-ban vette meg a Navteq térképszolgáltatót és 2012-ben a 3D technológiát kínáló Earthmine vállalatot. A HERE térképeket használja az Amazon.com, a Microsoft és a Yahoo is. A Nokia bevételeinek nagy részét a vezetéknélküli hálózat üzletágából szerzi, miután megszabadult veszteséges mobil-divíziójától. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a térképszolgáltatását nem írta le, sőt valódi versenytársa szeretne lenni akár a Google-nek is.

A Nokia célja, hogy az autók informatikai rendszerét a mobilitás jegyében tervezzék át, és erre nyújtsanak specifikus szolgáltatásokat. Azt szeretnék, ha az autók rendszerei is azt a fejlődési pályát járnák be, mint a mobiltelefonok, amelyek lassan okostelefonokká váltak, és onnantól kezdve az egyes alkalmazásokat és szolgáltatásokat konkrétan az egyes modellekre fejlesztik.

Közben természetesen az autógyárak sem tétlenkednek, és sorra mutatják be intelligensebb fedélzeti rendszereiket, élő közlekedési információkkal vagy automatikus vészhívással. A Google időközben az önmagát vezető autót teszteli immár városi környezetben, a Toyota pedig két éven belül bemutatja az egymással kommunikáló autóit, amelyek így elkerülhetik az ütközéseket. Elon Musk, a Tesla vezére a vezető nélküli autózást egyenesen az egyetlen lehetséges evolúciós útnak nevezi. A Teslák egyébként már ma is rendelkeznek állandó internet kapcsolattal és kínálnak hely-alapú szolgáltatásokat.

Az autózás és az informatika kapcsolata persze nem újkeletű. Az újabb autókban szinte mindent elektronika vezérel és ma már számos olyan vezetőt segítő rendszer működik, amely autópályán minimalizálja a sofőr teendőit. Egy távolságtartó tempomattal és sávelhagyás-gátló rendszerrel szerelt autó már ma is "Night Rider" élményt nyújthat. 

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!