A Ryanair vezérigazgatója kedden megerősítette, hogy az olcsó jegyű ír légitársaság 215 millió euró adózott eredményt vár 2004-ben. Michael O'Leary egyszersmind jelezte: fellebbeznek az Európai Bizottság azon döntése ellen, hogy a légitársaság fizesse vissza a Brüsszel déli részén található Charleroi repülőtértől kapott támogatás egy részét.
O'Leary elmondta azt is, [ajanlo=65][igazitas=left/] hogy a légitársaság gépeinek kihasználtsága 3 százalékkal nőtt idén áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, s májusban is hasonló mértékű növekedésre számítanak. A vezérigazgató arra számít, hogy az idén akár 20 százalékkal is csökkenhet a jegyek átlagára, s a cég nem tervez felárat bevezetni az üzemanyag drágulása miatt.
Az Európai Bizottság korábban úgy döntött, [ajanlo=64][igazitas=left/] hogy a légitársaságnak vissza kell fizetnie nagyjából 5 millió eurót abból a támogatásból, amit a vallon állam tulajdonában lévő Charleroi repülőtértől kapott azért, hogy ennek a légikikötőnek a szolgáltatásait vegye igénybe. (MTI)
Kapcsolódó anyagok
Három év kemény harc vár a fapadosokra
Telítődött a fapados járatok piaca
Pert vesztett a Ryanair
A Ryanair szerint idén 20 százalékkal csökkenhet a repülőjegyek ára
A Ryanair vezérigazgatója kedden megerősítette, hogy az olcsó jegyű ír légitársaság 215 millió euró adózott eredményt vár 2004-ben. Michael OLeary egyszersmind jelezte: fellebbeznek az Európai Bizottság azon döntése ellen.