2p

Az idei Progresszív kereskedő versenyen a tavalyi évhez hasonlóan a Tesco vitte el a pálmát, bár idén nem csupán az arany, hanem az ezüstérmet is az áruházlánc munkatársai vihették haza.

Fazekas Anita a kaposvári Tesco áruház igazgatója lett a nyertes, a második helyet pedig a hódmezővásárhelyi Tesco áruház újdonsült feje, Balogh Zoltán tudhatja magáénak. A Progresszív Magazin által meghirdetett kereskedőverseny idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre. A versenyt ebben az évben a következő 6 kategóriában hirdették meg: hipermarket, szupermarket, magánkereskedő, hálózati szakbolt, benzinkút shop és diszkont.

Az év egyik legrangosabb versenyének hipermarket kategóriájában a Tesco csapata immár hagyományszerűen került ki győztesként. Tavaly Lajos Istvánné, a győri Tesco áruház akkori igazgatója lett az első helyezett, aki azóta régió-igazgatóként dolgozik a vállalatnál. A Tesco szakemberei egyébként már a korábbi években is dobogós helyeken végeztek. Idén a két legjobbnak járó díjat kebelezhették be. Az indulóknak ezúttal is három fordulóban kellett helyt állniuk. Az első megmérettetés során a versenyzők szakmai jellegű írásbeli tesztet töltöttek ki, melyet a verseny rendezői két fordulóra bontottak.

A kereskedőverseny középdöntője a próbavásárlásból állt, amikor a zsűritagok inkognitóban érkeztek a kereskedelmi egységekbe. Ennek lényege az volt, hogy felmérjék, mit lát, mit tapasztal a vásárló, aki belép az adott boltba. A vizsgálódás szempontjai az alábbiak voltak: az üzlet külső megjelenése, bolti atmoszféra, kereskedelmi funkció (pl.: csemegepult, árcímkék), a személyzet szaktudása, kiszolgálásának a minősége és különféle szolgáltatások. A döntőt a személyes meghallgatás jelentette, ahol a résztvevők a személyes vezetői és szakmai képességeikről tettek tanúbizonyosságot.

Kapcsolódó anyag
A Tesco saját márkákban erősített
Új részvények árából fejleszt a Tesco
Egymilliárdos Tesco-beruházás Komlón

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!