Magyarországon a vasút jóval olcsóbb, első és másodosztályú tarifája között van a buszé. A Volán évek óta felveti az egységes tarifa szükségességét, hiszen a jelenlegi rendszer nem teremti meg az esélyegyenlőséget az utasok számára.
Ezen változtatandó, a vasúti tarifa emelése ütemének meg kellene haladnia a buszét. A jövő évi díjakról még nincs döntés - mondta a Világgazdaság kérdésére a vezérigazgató. Más forrásból a lap úgy tudja, hogy a vasúti árak növekedése két-, a Volán díjaié egyszámjegyű lesz. Saslics Elemér szerint az agglomerációk közlekedési rendszerének a kialakulását kellene a középpontba állítani. Ugyanis a neuralgikus pontok jellemzően a nagyvárosok és vonzáskörzetük (már a százezer lakosú települések is).
Az idén a Volán társaságok saját forrásból és tulajdonosi tőkejuttatás felhasználásával közel hatszáz buszt - ebből 140 használt - helyeztek forgalomba. Az átlagéletkor az ez évi csökkenés ellenére is 11,38 év, és 12 évesnél idősebb marad a járműpark 56 százaléka, írja a Világgazdaság.