Két új bulvárlappal bővült a sajtópiac nemrégiben. Az első ránézésre a Blikkhez hasonló Napi Ász és a Képes Bulvár azonban a Világgazdaság információi szerint egyelőre tetemes remittenda mellett fogy.
L. Kelemen Gábor, a Híd Rádió Rt. vezérigazgatója egyben pedig a Képes Bulvár főszerkesztője a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy az első napok után a Képes Bulvár átlagban 31 ezer darabban fogyott. A kiadó azt reméli, hogy a nyár végére már 50, az év végére pedig átlagosan 70 ezer lesz az értékesített példányszám. Nagy kérdés persze, hogy melyik meglévő bulvárlap rovására tudja elérni a két új újság a mintegy 60 ezres értékesített példányszámot. Nehezebben képzelhető el ugyanis, hogy hirtelen több tízezrek vásárolnak bulvárlapot - írja a Világgazdaság.
A legnagyobb példányszámú országos napilap, a Blikk kiadója, a Ringier nem tart az újonnan megjelenő riválisoktól. Papp Béla, a kiadó ügyvezető igazgatója úgy véli: van még hely a piacon. Összehasonlításképpen jelezte: Csehországban 600 ezres példányszámban fogy a Blikk testvérlapja, a Blesk, ezt a számot a teljes magyar bulvárlappiac együttesen sem tudja megközelíteni. A jelenleg terjesztett bulvárújságok összes példányszáma ugyanis nem éri el a 400 ezret - számolt be a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok
Új bulvárlap indul
Nagyhalak a sajtópiacon: meddig tart a koncentráció?
A bulvárlapok küzdenek a sajtópiacon
Két új bulvárlappal bővült a sajtópiac nemrégiben. Az első ránézésre a Blikkhez hasonló Napi Ász és a Képes Bulvár azonban egyelőre tetemes remittenda mellett fogy.