Az olasz légitársaság most tette közzé gazdálkodásának végleges adatait, mely szerint a 62,4 százalékban az állam kezében lévő cég vesztesége a tavalyi évben 520 millió euró lett, közölte a társaság auditora, a Deloitte & Touche.
Az Alitalia (új) igazgató tanácsa csütörtökön ülésezett és körvonalazódnak egy tőkeemeléssel végrehajtott szanálási program részletei. A problémát az jelenti, hogy közel 400 millió euróra lenne szükség, és be kellene vonni magántőkét is. A közvetlen állami támogatásra azonban nem kerülhet sor, erre az EU már többször figyelmeztette Olaszországot.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A Lufthansát sem érdekli az Alitalia
Áthidaló hitel kell az Alitaliának a szanálásig
A csőd szélén táncol az Alitalia
Úgy tűnik, hogy az Eu kezébe került az olasz légitársaság sorsa, amely azonban ellenzi a direkt állami segítséget.