3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kína, Oroszország és más nagy feltörekvő piacok felé fordul az évek óta veszteséges Opel, amely a héten közölte, hogy a kereslet visszaesése és a kihasználatlan kapacitások miatt befejezi az autógyártást egyik németországi üzemében.

Thomas Sedran, az Opel igazgatótanácsának alelnöke egy hétvégi lapinterjúban elmondta: az export révén kívánnak kiemelkedni a válságból. Külön értékesítési koncepciót dolgoznak ki például a kínai piacra, amelyen az utóbbi időszakban évente csupán 5 ezer autót adtak el.

Ágazati becslések szerint az Opel az idei első félévben minden egyes eladott kocsi után 940 euró veszteséget szenvedett el. Szakértők régóta hangoztatott véleménye szerint a válság egyik fő oka éppen az, hogy a tulajdonos, az amerikai General Motors (GM) Európára korlátozza a márkát, mert attól tart, hogy a nagy feltörekvő piacokon a csoporthoz tartozó más márkák rovására nyerne teret.

Thomas Sedran a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilapnak elmondta: Kína mellett a török, az orosz, az észak-afrikai és az ausztrál piacon is növelni akarják az Opel részesedését, Európában pedig hosszabb távon a második számú autógyártó pozícióját kívánják megszerezni.

Hozzátette: több új modell kilátásai igen kedvezőek, a Mokka kisméretű városi terepjáróra például már 63 ezer megrendelés érkezett, pedig a kocsi csak októberben debütált, és jó a szakmai visszhangja az Adam kisautónak is, amely januárban jelenik meg a piacon.

A Szentgotthárdon 1990 óta gyárat üzemeltető társaság hétfőn jelentette be, hogy befejezik az autógyártást a németországi Bochumban. A Ruhr-vidéki üzemben 2016-ban, a Zafira modell kifutása után állítják le az autógyártást. A telephelyet nem számolják fel, várhatóan az alkatrészgyártásra térnek át, és megtartják a bochumi logisztikai központot.

Az ötven éve működő üzemben háromezren dolgoznak, a logisztikai központban pedig további 430-an. Az egyelőre nem ismert, hogy hányan veszíthetik el a munkájukat. Az Opel négy üzemet működtet Németországban. A bochumi gyár viszonylag magas költséggel termel, és már hosszú ideje napirenden van a leállítása.

A GM európai érdekeltségénél - amelyhez az Opel és brit testvérmárkája, a Vauxhall mellett még a Chevrolet márka tartozik - a január-szeptemberi időszakban az értékesített kocsik száma 818 ezer volt, ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A gyártott kocsik száma az egy ével korábbi 940 ezerről 718 ezerre csökkent. A társaság előrejelzése szerint az év egészében nagyjából 1,4 milliárd euró lesz a működési veszteség, a nullszaldót legkorábban az évtized közepére érhetik el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!