Az amerikai Népszámlálási Hivatal kétezer foglalkozást, és az ezekhez tartozó álláskategóriákat vizsgált meg, és mindössze öt olyan foglalkozást talált, ahol a nőket ugyanúgy fizetik, mint a férfiakat. Az elemzés során négyszáz különböző szektorban vizsgálták a fizetési különbségeket.
A veszélyes hulladékot eltávolitó munkásként dolgozó nők 9 százalékkal magasabb bért kapnak, mint a férfiak. A telekommunikációs hálózatot telepitő és azokat javitó szakemberek esetében a két nem pontosan ugyanakkora fizetést kap. Ugyanannyit visznek haza a nők és a férfiak emellett a rendezvényszervezés, a céges kávézói kiszolgálás, és az épitőipari kereskedelem területén. Egyedül a rendezvényszervezésben nem dominálnak a férfiak, a többi emlitett szektorban azonban elsősorban őket alkalmazzák.
Myra Strober, a Stanford University közgazdaság professzora szerint egy fiatal nő úgy találhat kiemelkedően jól fizető állást, ha olyan területeken helyezkedik el, ahol csaknem egyeduralkodóak a férfiak. Azoknak a foglalkozásoknak az esetében, ahol főleg nőket találunk, az erősebb nem képviselői sokkal jobb fizetést kapnak. Az óvodákban és iskolai előkészitőkben dolgozó pedagógusok 90 százaléka nő, az ő átlagos fizetésük 5 ezer dollárral alacsonyabb, mint férfi kollégáiké.
A kutatás kimutatta, hogy a teljes munkaidőben dolgozó amerikai nők átlagos éves keresete 28 ezer dollár, ezzel szemben a férfiaké 38 ezer dollár. A gyengébb nem tehát 26 százalékkal alacsonyabb fizetést kap. Némi javulás azért történt az elmúlt évtizedekben: a hatvanas években az USA-ban átlagosan 41 százalékkal kevesebbet kerestek a nők.
Heidi Hartmann, az Institute for Women's Policy Research elnöke szerint nagyban hozzájárul a nők fizetésének alacsonyabb szintjének fennmaradásához, hogy korábban az anyák gyakran hosszú időre kimaradtak a karrierépitésből, a férfiak pedig ezalatt előrléptek a ranglétrátn. Ezen a problémán segithet, hogy a telekommunikáció fejlődésével otthonról is dolgozhatnak a nők, és így a gyerekszülés nem veti vissza olyan mértékben a karrierjüket.
(Menedzsment Fórum)
A férfias állásokban kapnak versenyképes fizetést a nők
Meglehetősen kevés lehetőség áll egy nő előtt az USA-ban, ha olyan fizetést akar elérni, mint férfi munkatársai. Így a telekommunikációs szektorban való munkavállalás, vagy veszélyes hulladék összegyüjtése jelenthet alternatívát.