1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az európaiak inkább hazai termékeket szeretnek fogyasztani, illetve jobban kedvelik az otthoni beruházást és munkát is. Hiába telt el húsz év a közös piac létrejötte óta, az USA államai még mindig 2-3-szor nagyobb kereskedelmet folytatnak egymás között, mint az EU tagállamai - áll a Bruegel brüsszeli kutatóintézet friss tanulmányában, melyet a Világgazdaság idéz.

Ugyanakkor az unió magországai, mint Németország, Hollandia vagy Belgium, de Magyarország és több kelet-közép-európai új tag is az átlagosnál jobban integrálódott az egységes piacba.

A bizonyos területeken - elsősorban a tőkepiacokon - megtett előrelépések ellenére továbbra is jellemző a hazai lehetőségek egyoldalú preferálása. A tanulmány kiemeli, hogy az integrációs aszimmetriák megszüntetése nélkül az olyan viszonylag sikeres vívmányok is veszélybe kerülhetnek, mint az egységes valuta.

Az integráció a beruházások területén a legelőrehaladottabb. Sokkal rosszabb a helyzet a fogyasztás terén, a legrosszabb eredményt azonban a munkaerő szabad áramlásában érte el a közösség. Mindössze két százalékot tesz ki azon európai dolgozók aránya, akik a hazájukon kívül vállalnak munkát - számol be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!