Mikor és hogyan került Erdélyből Németországba?
1974-ben menekültünk szüleimmel Romániából, mert a Ceausescu rendszerben ellehetetlenült az élet. Kamaszként kerültem Németországba, ahol a szabad világ egyetlen magyar gimnáziumában végeztem, majd közgazdaságtant tanultam, mellette hallgattam teológiát és filozófiát, később elvégeztem a Müncheni Filmfőiskolát rendezői és médiamanageri szakon.
Ez kicsit soknak hangzik egyszerre. Mi érdekelte legjobban?
Mindig is írtam. Kezdetben verseket, kilenc éves koromban megjelent egy versem a kolozsvári Napsugárban, később a nyugati magyar sajtóban közölték írásaimat. Később realizáltam, hogy magyar költőként nem tudok megélni Németországban, így olyan kifejezési módot kellett találnom, mely nem nyelvhez kötött. Ezért kezdtem filmezni. A teológia, filozófia egyfajta kiegészítése volt az alkotói munkámnak, a tudattágítást szolgálta.
Melyik pályán kezdett el dolgozni?
Filmesként indultam, már a főiskola alatt alapítottam egy filmgyártó céget. Dokumentumfilmeket, játékfilmeket és reklámfilmeket gyártottunk.
Honnan volt a kezdő tőke, és a tapasztalat?
Németországban nagyon komolyan működött a pályakezdők támogatását szolgáló hitelrendszer. Ennek nagyon sokat köszönhetek. A diplomámmal a kezemben besétáltam egy bankba, elmondtam, hogy szeretnék egy filmstúdiót, vágóasztalt, kamerát, és komputeranimációs felszerelést vásárolni, összesen 169 000 márka értékben. Kérdezték, hogy van-e üzleti tervem, mondtam, nincs, kérték, hogy fáradjak be néhány nappal később. Következő alkalommal elém tettek egy tanácsadói listát, amiből kiválasztottam egy nevet, és attól kezdve az illető rengeteget segített.
Hogyan?
Segített üzleti tervet készíteni, kitalálta, hogy hogyan magyarázzam el látványosan az ügyfeleknek az akkor még új komputeranimációt, sőt még azt is megmondta, hogy milyen autót vegyek.
Mennyire maradhatott önálló mellette?
Remek pszichológiai érzékkel vezetett. Tulajdonképpen ő irányított, de úgy, hogy én hoztam a döntéseket. Másfél évig kísérte a munkámat. Három éven belül visszafizettem a hitelt.
Ha ilyen jól menő vállalkozása volt, miért vágyott el Németországból?
1989-ben egy német közszolgálati televízió megbízásából dokumentumfilmet forgattunk a Magyarországon tartózkodó keletnémetekről. Augusztus 22-én 150 turistát filmeztem, ahogy Sopronnál áttörték a határt, és az osztrák oldalon valami olyasmit láttam az arcukon, ami teljesen magával ragadott: a szabadságot. Egy olyan érzés jelent meg a szemem előtt, amiről előtte csak barátokkal beszélgettünk egy üveg bor mellett, de sohasem tapasztaltam. Megláttam, és úgy éreztem, Magyarországra is ez vár. Ennek én is részese akartam lenni. Így vezetett az út Budapestre.
Milyen volt nulláról kezdeni harminc felett?
Többször kezdtem már nulláról. Szeretek létrehozni valamit, vagy kihozni egy céget a gödörből. Ebben vagyok erős. A fenntartás már nem izgat, sőt egy idő után untat is, ha minden tökéletesen halad. Itthon 1989-ben reklámügynökséget alapítottam. Néhány hónap múlva betársult az akkor egyik legnagyobb amerikai reklámügynökség a DMB&B. Procter and Gamble és Masterfood termékeket vezettünk be a piacra. Első kézből tanultam meg az amerikaiaktól a reklámozás fortélyait, én írtam a filmeket, én forgattam, sőt, volt, amit én is vágtam. Például nem tudom, emlékszik-e a félig puha, félig kemény Blend-a-med tojásra. Az is az én munkám.
Mindig cégvezetőként kezdte? A szamárlétra alja kimaradt?
Dehogy maradt ki. Tanulmányaim alatt, nyaranta dolgoztam. Árultam öntözőberendezéseket a müncheni piacon, voltam szendvicsember, vezettem villás targoncát, meg söpörtem udvart is, és ebből tartottam fenn magam. Egy reklámügynökség udvarát sepertem, amikor a cég tulajdonosa hivatott. Megkérdezte, hogy mindig segédmunkás akarok-e maradni, vagy vannak ennél nagyratörőbb terveim is. Mire spontán azt feleltem, hogy filmrendező szeretnék lenni. Ezután más feladatokat bízott rám. Voltam hangmérnök- és rendezőasszisztens, világosító és kellékes, valamint felvételvezető.
Hogy került a képbe a TV2?
Amikor már jól ment a reklámügynökség, eladtam, és televízió műsorgyártó és forgalmazó céget alapítottam. Később létrehoztunk egy konzorciumot az európai-amerikai tulajdonban lévő Skandinavian Broadcasting System SBS-szel és egy német barátom vállalatával. A pályázaton elnyertük a TV2 műsorszolgáltatási engedélyét, én lettem a vezérigazgató. Negyven éves voltam.
Ez viszont már nagyobb falat annál, hogy megérzésből csinálja az ember.
Filmrendezői és médiamanageri szakon végeztem. Jól ismertem a műsorgyártást és forgalmazást, valamint a reklámpiacot, és kitűnő tanácsadóim is voltak, a német közszolgálati televízió elnöke, professzor Scharf, a filmfőiskola akkori rektora és tanszékvezető tanára. Ő sosem engedte el a kezem, minden vállalkozásomban segített.
Már a TV2 beindítása után azt mondta: elképzelhetetlen kereskedelmi tévét üzemeltetni úgy, hogy közben az jelentős közszolgálati feladatokat is ellásson. Akkor még be akartam bizonyítani ennek az ellenkezőjét, de a végén én is beláttam, hogy nem megy, neki volt igaza. A gazdasági mutatók számítottak, semmi más, a színvonalasabb műsorok egyre inkább kiszorultak. Megpróbáltam ezen változtatni, de nem sikerült, így jobbnak láttam, hogy másik utat keressek.
Mi tette fel az i-re a pontot?
Amikor partnereim be akarták vezetni a Big Brothert a magyar piacra. Ebben már nem akartam részt venni. A szereplők lehet, hogy nem észlelik, de sokszor szenved csorbát az emberi méltóságuk, és szerintem jogi kérdéseket is felvet ez a műsortípus. Nem felelt meg az általam felállított erkölcsi és etikai mércének.
Nehéz volt lemondani?
A siker egy kölcsönkapott lehetőség, vagy tud vele élni az ember, vagy nem. Semmi értelme nem volt, hogy önmagammal szembe menjek, mert ennek súlyos következményei lehetnek. A siker belülről jön. Nem érdemes úgy élni, hogy az embernek megszűnik a kommunikációja a belső valójával, ilyenkor váltani kell. Egyébként nem jártunk rosszul, a partnereink tisztességes árat fizettek üzletrészünkért.
Nézte ezek után a Big Brothert?
Nem. Egyáltalán nem néztem magyar tévét.
Az RTL Klub-TV2 állandó nézőszámversenyében kinek drukkol?
Egyiknek sem. Annak drukkolok leginkább, hogy jöjjön végre létre egy komoly, mértékadó közszolgálati televízió. Németországban például a közönség 33 százaléka nézi a közszolgálati televíziókat, mert műsoraik magas színvonalúak.
Itthon mi hiányzik?
Egy szerződés a közszolgálati médiumok és a Parlament között, ami biztosítja a politikai függetlenséget, és meghatározza a támogatásokhoz kötött feladatokat. Világszínvonalon is lehetne közszolgálati műsorokat gyártani, ha lenne egy ilyen típusú kötelezettség. Az elnöknek nem árt mindenhez érteni, valódi szakembernek lenni.
Ön alkalmas lenne? Nem gondolt erre?
Kétszer nem lép bele az ember ugyanabba a folyóba.
Akkor ezek szerint kudarcként éli meg a TV2-t.
Nem, de nem sikerült maradéktalanul megvalósítanom elképzeléseimet.
Visszatérve az MTV-hez: ha lenne ilyen szerződés, amiről beszéltem, talán elgondolkodnék azon, hogy hogyan léphetek egy másik folyóba.
Ma mivel foglalkozik?
Írok, filmeket forgatok, és a cégemet vezetem. Sorra jelennek meg regényeim. El Camino – Az út a Szent Jakab útról, Tibetben a lélek a keleti vallások szent hegye, a Kailasza körül vezető zarándokútról és Boszporusz felett a híd címmel az iszlám világról. A lélek-kaland regényeimhez dokumentumfilmeket is készítettem.
Cégem, az Első Európai Befektetési és Fejlesztési Zrt., elsősorban projekteket készít elő és finanszíroz európai források bevonásával. Legfrissebb projektünk a Chateau Visz, egy Balaton mellett fekvő kastélyszálló létrehozása és üzemeltetése. Szeretnénk minőségi kínálatot teremteni a magas igényű kül- és belföldi vendégeknek. Megygyőződésem, hogy a hazai termelők, mint szolgáltatók képesek a legmagasabb igények kielégítésre.
Mi lesz a következő projekt?
Szeretnék ennek a projetnek a mintájára egy láncolatot létrehozni, amely elnyeri a legmagasabb nemzetközi minősítést.
Gábor Fanni
