A takarékosságra rászorított cégek világszerte sok állást szüntetnek meg, és a munkájuk elvesztésével elsősorban azok számolhatnak, akik nem a keresett, korszerűnek minősülő területeken dolgoznak.
Az Egyesült Államokban a jövő hazai trendejeit figyelhetjük meg. Jelenleg elsősorban a textilüzemek küldik el dolgozóikat. Kannapolisban ebben az évben 39 ezer munkahely szűnt meg a szektorban: ez volt az államban valaha lezajlott legnagyobb tömeges elbocsátás.
Veszélyben vannak a magánvállalkozók is: mintegy 2,9 millióan lettek állástalanok az utóbbi években.
Számos pozíció sosem fog újra képződni a munkaerőpiacon, a gazdaság fellendülését követően sem. A jövőben várhatóan eltűnő állások 79 százaléka az iparban található. De nemcsak a gyártó szektorhoz kapcsolódó szakmák tűnnek el, igen sok high-tech állás is örökre megszűnik.
A szerkezeti változással automatizálhatóvá válik rengeteg, ma még több embert igénylő foglalkozás. A technológiai fejlődés 2015-re mintegy 3,3 millió állást fog feleslegessé tenni az USÁ-ban. A szoftvemérnökök 26 százaléka veszti el munkáját.
John McCarthy, a Forester elemzője szerint a legnagyobb kockázat, hogy jóval kisebb arányban lesz munkerőre szükség, mivel az automatizálás lényegesen kifizetődőbb lesz. Szintén leépít a szolgáltató szektor is.
Állásokat tüntet el a fejlett világban - ha nem is véglegesen - az otsourcing. Hárommillió munkahelyet helyeztek át a jóval olcsóbb humánerőforrást kínáló Indiába az utóbbi időszakban.
A legtöbb áldozatot a jövőbeli folyamatok azonban egyértelműen a gyártó szektorban fogják szedni. Ezen belül is a textilipar és a ruházati ipar számolhat a legkomolyabb leépítésekkel, melyek már most elkezdődtek.
A jövő biztos vesztes foglalkozásai
A makrogazdaság strukturális változása számos szakma eltűnését eredményezi.