A távirányítással vezérelt AGV-k szállítják a konténereket a tárolóhelyre (30 000 TEU tárolókapacitás van a kikötőben). Az AGV rendszer a rotterdami kikötőben (a Maasvlakte terminálon) került először alkalmazásra. De míg ott ezek csak az előre meghatározott útvonalon tudnak közlekedni, addig Hamburgban mindig maguk választják ki a legrövidebb útvonalat. Az út alá jeladókat építettek be. Amikor egy AGV egy jeladó fölé gurul, akkor blokkolja az ahhoz tartozó területet. Ezt a többi jármű érzékeli, és kikerüli azt olyan módon, hogy megkeresi az éppen szabad legrövidebb útvonalat. Ez a rendszer egységnyi idő alatt kétszer annyi konténer mozgatását teszi lehetővé, mint amennyit a hagyományos rendszerrel kezelni tudnak. Arra a mintegy 100 méter szélességű területre, ahol az AGV-k mozognak, emberek nem léphetnek be.
A terminál "agya"
Az egész konténerterminált egy olyan szoftver vezérli, amelyet egy fejlesztőcsoport két év alatt készített el, és amely 1,8 millió programsorból áll. Jelenleg a fejlesztők a szoftverrendszer optimalizálósán dolgoznak.
Forrás: SCM
A jövő kikötője
Hogyan tud 350 kikötői alkalmazott évi 870 000 konténert kezelni? Ez természetesen csak a legmodernebb technika és a lehető legmagasabb szintű automatizálás segítségével lehetséges. A 2002-ben megnyitott hamburgi Altenwerder konténer terminál a legújabb technológiákat felhasználva teljesíti a fenti mutatószámokat.