2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az alkatrészek döntő hányada vasúton érkezik, és az elkészült autók többsége is a most készülő vágányon fogja elhagyni a Mercedes gyárat - közölte Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken, a Cegléd-Szeged vasúti fővonalat az épülő Mercedes gyárral összekötő vágány kivitelezésének munkaindító ünnepségén.

Frank Klein kicsi, de fontos lépésnek nevezte a vágány építésének megkezdését, mely a tervezett időben, a kormány és a Mercedes-Benz közötti megállapodás alapján történik.

A gyár igazgatója hangsúlyozta: az építkezés a tervek szerint halad, és a gyár határidőre el fog készülni.

Frank Klein szerint a Mercedes összeforr a magyar gazdasággal, és az előre megjelölt időpontban, 2012 elején a kecskeméti gyárban is csúcsminőségű gépkocsik készülnek.

Mosóczi László, a MÁV Zrt. infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettese kiemelte: az vasúti fejlesztés első része 1 milliárd forintba kerül, melyet a magyar állam finanszíroz. Ennek keretében 2 vágányt meghosszabbítanak a 7 kilométerre lévő kecskeméti vasútállomáson, és bővítik azt. A projekt második része a vasúti fővonaltól a gyárig vezető vágány, melynek 450 millió forintos költségét a Mercedes Benz fedezi. A harmadik rész a gyáron belüli vágány lesz.

A vezérigazgató-helyettes kitért arra: a munkálatok helyét Mercedes-elágazásnak keresztelték el.

Mosóczi László hangsúlyozta: a gyár beindulása után napi 5 pár tehervonat fogja a gyárat kiszolgálni.

A MÁV tervezi a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal felújítását is, mely tartalékvonalként is üzemelne.

A vezérigazgató-helyettes utalt a további a fejlesztésekre, melyek révén Kecskemét 2020-ig a budapesti elővárosi projekthez fog tartozni.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere beszédében a város és a MÁV közötti együttműködést is példaértékűnek nevezte, mert a közösségi közlekedés fejlesztésének keretében Kecskeméten intermodális közlekedési központ épül, valamint az elővárosi közlekedési fejlesztés is megvalósul.

Az új kecskeméti gyár a Daimler cégcsoport rastatti gyárával működik együtt, amely a Mercedes-Benz kompaktjármű szegmensének kompetenciaközpontja. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!