2p

A magyarlakta területeken vezetővé vált adó mellett a Sláger és a Danubius Rádió áll a mezőny élén.

A Kossuth Rádió sikerévének nevezte 2003-at a Magyar Rádió Rt. alelnöke az intézmény mai sajtótájékoztatóján. A magyarlakta területeken vezetővé vált adó mellett a Sláger és a Danubius Rádió áll a mezőny élén. A Kossuth hallgatottsága felfelé, míg a kereskedelmi rádióké lefelé módosult tavaly - jegyezte meg Hollós János, a Magyar Rádió Rt. alelnöke.

Szavai szerint a határon túlra is eljutó adásaiknak köszönhetően a Kossuth a magyar ajkú népesség körében az elmúlt év második felére piacvezető lett. Mint elmondta, e pozíciók megőrzéséhez az idén legalább a tavalyi kondíciókkal kellene rendelkeznie a közszolgálati médiumnak, amely azonban több mint másfél milliárddal kevesebből kényszerül gazdálkodni, mint egy évvel korábban.

Ebben a helyzetben előremenekülünk - mondta az alelnök. Ennek elemeként említette, hogy újabb és újabb műsorokkal célozzák meg hallgatóikat. Így például munkanapokon a Déli krónika után a BBC gazdasági híradója lesz hallható a Kossuth rádióban.

Perjés Klára adófőszerkesztő hozzátette, március 15-től Egy csepp emberség címmel reggelente egy-egy hiteles és ismert személyiség oszt meg egy számára erőt adó, elgondolkodtató idézetet a hallgatókkal. (MTI)

Kapcsolódó anyag
Fej-fej mellett a Danubius és a Sláger Rádió

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!